Futár hozhatja házhoz a következő autónkat

Hardvergyártók kezébe kerülhet az autógyártás: a mobiltelefontól a villanyrolleren át a robotporszívóig számtalan akkumulátoros kütyüt kínáló kínai Xiaomi elektromos négykerekűek előállításával kacérkodik. Az ár-érték bajnok az olcsó kiskocsik piacán robbanthat.

2021. 03. 30. 7:45
A Great Wall standja egy kínai autószalonon. Elektromos autóban nagyhatalom
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az okostelefonok mellett a Xiaomi több tucat internethez csatlakoztatott eszközt gyárt, köztük robogókat, légtisztítókat, valamint autós kiegészítőket, például utólag beszerelhető tolatókamerát.

A cég azt tervezi, hogy 2023 körül dobja piacra az első EV-jét – mondta a Reutersnek az egyik forrás.

Hogy milyen lesz a Xiaomi villanyautója, csak találgathatunk. A kínai cég indulásakor még csak az egyike volt az iPhone-replikákat fillérekért kínáló kalózmárkáknak, azonban azóta alaposan kinőtte magát. Ma már nemcsak a jóárasított, közepes tudású telefonjaival van jelen a piacon, hanem betette a lábát a király kategóriába is, ahol a félmillió forintos szupertelefonok versenyeznek a techszerelmes felhasználók pénzéért. Emellett hihetetlenül szerteágazó termékportfóliót épített fel, a hordozható és viselhető eszközöktől az intelligens háztartás vagy éppen a mobilitás területén. Céges filozófiájába beleillene, ha technológiai értelemben versenyképes, azonban pénztárcabarát villanyautóval rukkolhat ki.

A Xiaomi partnere, a Great Wall, Kína legnagyobb kisteherautó-gyártója ebben az évben önálló márkát indított el az elektromos és intelligens járművek számára. Kínában elektromosautó-gyárat is épít, méghozzá nem kisebb súlyú szereplővel közösen, mint a német BMW-vel.

Amit pedig cikkünk elején a házhoz szállított autókról írtunk, szintén nem fantazmagória. A GEFCO, az autóipari logisztika vezetője szolgáltatója a közelmúltban jelentette be, hogy

együttműködik a Polestarral, a Volvo elektromosautó-márkájával, hogy Sanghajban és Pekingben járműveket szállítsanak házhoz a megrendelőknek. Az üzletág neve Moveecar, amely azt ígéri az ügyfeleknek: anélkül, hogy el kellene menniük az üzletbe, kiválaszthatják, hova és mikor kérik járművüket.

A GEFCO számos trélert vásárolt a Polestar elektromos autóinak házhoz szállításához a két városban. A szállítmányokat teljeskörűen és valós időben követhetik nyomon az ügyfelek, így pontosan tudhatják, mikor számíthatnak az érkezésre. Az új szerződés a GEFCO és a Volvo közötti, 2016 óta fennálló kapcsolatra épül, amely kész járművek szállítását végzi Európából Kínába.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.