Nem sietnék el az újranyitást a vendéglősök

Meglepő lehet az előzmények ismeretében, hogy amikor elérhető közelségbe került a vendéglátóhelyek újraindulása, a piaci szereplők a már fél éve húzódó, kényszerű bezárás fogságában most nem a mind korábbi bevételszerzés esélyeit firtatják. Az ipartestület óva int a kapkodástól, inkább újra meghirdette országos jótékonysági akcióját – a karácsonyi időszakhoz hasonlóan az éttermek a maguk eszközeivel segítik a kórházi védekezést.

2021. 04. 09. 6:30
20200504 balaton siofok ettermek nyitasi lehetosege elokeszuletek havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– fűzte hozzá.

Szerinte ráadásul eleve nem éri meg az idő előtti nyitás még a teraszok esetében sem, mert a járvány tombol hazánkban, és ha hamarosan tömegek indulnak el a szolgáltatóhelyekre, várható, hogy megint súlyosbodik a helyzet.

– A bevételek helyett most a lakosság egészségügyi érdekeit kell szem előtt tartanunk

– húzta alá Kovács László.

Bértámogatás is segít túlélni a veszteséges időszakot Fotó: Kurucz Árpád

Ezzel együtt megjegyezte: a válság nyomai mélyek, azonban ahogy vesztesek vannak, akadnak olyan nemzetgazdasági területek is, ahol kimondottan előnyöket és bevételnövekedést hozott a pandémia elmúlt egy éve a szektor szereplőinek. Ilyen például az információtechnológia területe vagy a házhoz szállításhoz kapcsolódó kereskedelem és szolgáltatások – ezen gazdasági területeket szerinte az arányos közteherviselés jegyében lehetne bevonni a járványkezelésbe.

– Ahogy tavaly is némely ágazatokban különadó bevezetésével pótolták a költségvetés kiadásait a védekezésben, idén

minden olyan területről újabb hozzájárulást lehetne kérni, ahol nagyarányú többletbevétel jelentkezett tavaly. Ebből a beszedett forrásalapból támogathatnák a veszteséges ágazatok talpon maradását, újraindulását

– vetette fel a legújabb ipartestületi javaslatot az érdekképviseleti vezető.

Megosztott a lakosság

Az Everguest turisztikai tanácsadó cég megbízásából készített felmérést a Tárki, amely friss reprezentatív kutatásában olyanokat kérdezett meg, akik az elmúlt két évben legalább egy alkalommal részt vettek belföldi vagy külföldi utazáson. Kiderült: a magyar társadalom megosztott azzal a javaslattal kapcsolatban, miszerint a beoltottaknak a jövőben külön lehetőségeik legyenek a szolgáltatások vagy a vendéglátás, turizmus igénybevételekor. A lakosság egyelőre inkább elutasító a „vakcinakiváltságosokkal” kapcsolatban, de ez a hozzáállás az oltottság emelkedésével változhat – állapították meg. A megkérdezettek több mint harmada eleve nem utazik a koronavírus-járvány időszakában, főképp a korlátozások miatt. Jelentős azoknak is az aránya, akik a járványtól való félelem miatt nem indulnak el, de sokan pénzügyi megfontolásból, míg elenyésző számban időhiány miatt maradnak otthon. Azzal, hogy csak védettségi igazolással lehessen belföldi szállodákba menni, a válaszadók 41,2 százaléka értett egyet a Tárki felmérésében, ugyanennyien viszont ellenzik ezt a megkülönböztetést. Az éttermek esetében a megosztottság szinte azonos, sőt inkább a kiváltságokat enyhén elutasítók vannak többen. A kutatók megállapították: a védettségi igazoláshoz kötött utazási vagy éttermi lehetőségek növelnék ugyan az oltási kedvet, ezzel együtt óvatosan kell bánni a koronavírus által leginkább sújtott iparággal, mert több millió beoltatlan magyar utazó eltiltása a vendéglátástól és az utazástól újabb érvágást jelentene.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.