
Fotó: Teknős Miklós
A 15-24 évesek munkanélküliségi rátája 1,5 százalékponttal, 12,5 százalékosra nőtt. Az összes munkanélküli közel ötöde a fiatalok köréből került ki. A 25-54 éves korosztály munkanélküliségi rátája fél százalékponttal, 3,9 százalékosra, az 55-74 éveseké 1,1 százalékponttal, 3,2 százalékosra emelkedett.
Áprilisban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4,559 millió volt, ami az előző év azonos időszakát 36 ezerrel meghaladta, míg az előző hónapnál 57 ezerrel kevesebb volt. A korcsoport foglalkoztatási rátája 71,9 százalékos volt a múlt hónapban, ami a márciusi értéknél 0,6 százalékponttal alacsonyabb, az előző év áprilisinál viszont 1,3 százalékponttal magasabb.
Az elsődleges munkaerőpiacon 28 ezerrel többen dolgoztak, míg a közfoglalkoztatottak száma 11 ezerrel csökkent, a külföldön dolgozóké pedig 25 ezerrel.
Bodó Sándor az első négy havi adatok alapján azt mondta, látszik, hogy tartósan 4,5 millió fölött van a foglalkoztatottak száma. Áprilisban 36 ezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel korábban, amikor a járvány legnehezebb időszaka volt, hiszen akkor még nem lehetett tudni pontosan, hogy mi fog történni foglalkoztatási szempontból. Az államtitkár kiemelte azt is, hogy az „utolsó békehónaphoz”, 2019 decemberéhez képest 66 ezerrel kevesebben dolgoznak Magyarországon. Szerinte kijelenthető, hogy a járvány ennyi munkahelyet vett el, így legalább ennyit kell teremteni a következő hónapokban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!