Ciklikus dübörgés a romániai építőiparban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Úgy tűnik, a koronavírus-járvány után kezd helyreállni a romániai építőipar, ahol a brutális anyagárak mellett az akut szakemberhiány is korlátozza a szárnyalást.

Csinta Samu (Sepsiszentgyörgy)
2021. 10. 30. 10:45
Ciklikus dübörgés a romániai építőiparban
Ebben az évben huszonötezer új otthont adhatnak át Fotó: Kurucz Árpád

Az építőipari anyagokat gyártó cégeknek most nagyon jól megy, van pénz befektetésre, terjeszkedésre, több helyen is építenek gyárakat a nagyvárosok vonzáskörzetében. De ebben a műfajban is tetten érhető bizonyos ciklikusság: néhány évig dübörög, aztán lassul az ágazat. Az óriási mértékben megnövekedő építőanyagárak mellett ugyanakkor Európa-szerte egyre nehezebb munkaerőt találni az építkezésben, és ez Romániában fokozottan érvényes. Ez néhány éven belül valószínűleg lecsillapodik, az ingatlanok mértéken felüli drágulását ugyanis a vásárlóerő képtelen lesz követni. Következésképpen félő, hogy az ingatlanfejlesztők nem tudják majd eladni a megépített lakásokat, és e krízis két-három éven belül megjelenik a román gazdasági életben.

Borítókép: Kurucz Árpád

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.