Valóban szépek a célok, de mindez csak akkor működőképes, ha lesznek olyan akciók és struktúrák, amelyek biztosítják, hogy a kibocsátás globális szinten csökkenjen. Nagyon sok technikai szintű tárgyalás folyt eddig, s ezek már kezdenek olyan fázisba érni, amikor át kell váltani politikai szintre, és a politikai jóváhagyást kell megadni. Az, hogy a skóciai Glasgow-ban, az ENSZ éghajlatváltozási konferenciáján, a COP26-on nagyon sok miniszter vesz részt az európai uniós tagállamokból, lehetőséget ad a politikai megállapodások megkötésére, de még néhány nap kell ahhoz, hogy konkrét, technikailag kiérlelt javaslatok kerüljenek a miniszterek elé. Steiner Attilát, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárát kérdeztük, aki személyesen is jelen volt a tanácskozáson.
– Mely témákban a legnehezebb megegyezni?
– A legfőbb kérdéskör a finanszírozás, hogy milyen tehermegosztás alakuljon ki a fejlett és a fejlődő országok között; ebben elég nagy a vita. De nagyon fontos a klímaadaptáció kérdése is, hogy hogyan alkalmazkodjunk a klímaváltozás hatásaihoz, milyen infrastruktúrákra lesz szükség a megváltozott környezeti feltételek mellett, aminek a finanszírozási oldala szintén jelentős vitapont. Egy másik fontos kérdés, hogy hogyan lehet kiépíteni egy olyan globális emissziókereskedelmi rendszert, amely átláthatóan működik, és hogyan lehet ezt a meglévő rendszerekkel, például az európai rendszerrel összekapcsolni. Ezek a legfőbb kérdések, amelyek ma még a tárgyalóasztalon vannak.
– Említette a klímaváltozáshoz való adaptáció kérdését. Ezek szerint készül egy B terv arra az esetre, ha mégsem sikerülne korlátozni a felmelegedést?
– Ez nem A és B terv, hanem mindkettőnek kell egymás mellett futnia. Nemzeti éghajlatváltozási stratégiájában Magyarország is szükségesnek tartja a kibocsátás csökkentését, a kiváltó okok kezelését, de a klímaváltozás ettől még zajlik, és emiatt alkalmazkodnunk kell a megváltozott feltételekhez.
– A közbeszéd szintjén csaknem pánikhangulat kezd kialakulni, vannak, akik már a gyermekeik, unokáik életét is veszélyeztetve látják. Ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy az aktivisták és a politikusok rendszeresen vészhelyzetet emlegetnek. Szakmai berkekben is ilyen katasztrofálisnak látják a helyzetet?
– Az eddigi megnyilatkozások alapján azt mondhatom, hogy a fő tárgyalók, ha visszafogottan is, de optimisták. Ha a tárgyalások eredményeként sikerülne áttörést elérni és konkrét struktúrákban megállapodni, az nagyon nagy előrelépés lenne. Magyarország szempontjából nézve a dolgokat: mi globális szinten nagyon kis kibocsátók vagyunk. Az EU a világ emissziójának nyolc százalékáért felelős, és ennek mindössze egy százada származik Magyarországról. De ettől függetlenül nagyon komolyan vesszük ezt a kérdést, és vannak kézzelfogható intézkedéseink is. Véleményem szerint az állampolgárok irányában is az lesz a kulcs, hogy olyan programokkal kell előállni, amelyek bevonják őket a zöldátmenetbe és nem túlterhelik őket. Vagyis támogató jellegű programokat kell kidolgozni, hogy a polgárok is hozzájárulhassanak a klímavédelem kérdésköréhez. Erre nagyon jó példa a kormányzat által indított háztartási napelemes program. Szerintem ilyen típusú pozitív programokkal tudjuk ezt a hangulatot megfordítani, mert igenis az egyes emberek is tudnak tenni az ügy érdekében. És ha látják a konkrét intézkedéseket, akkor csökkenni fog ez a szorongás.
– A glasgow-i konferencia éppen abban az időben zajlik, amikor az egész világ megpróbálja felpörgetni a Covid-járvány alatt hibernálódott gazdaságát. De hogyan hangolható össze ez az intenzív gazdaságélénkítés a klímavédelemmel?
– Erre lehet egyfajta zöldlehetőségként is tekinteni, ugyanis komoly források lesznek elérhetők a gazdaság újraindításához. Magyarországon is nagyon sokat költ erre a kormányzat, és azt gondolom, hogy lehet olyan programokat kidolgozni, amelyek elősegítik a zöldátmenetet. Erre nagyon jó hazai példa a zöldbuszprogram, amelynek keretében jelentős támogatási rendszert hoztunk létre annak érdekében, hogy a nagyvárosokban elektromos hajtású járműparkokkal váltsuk fel a jelenleg működő dízelbuszokat. Ezzel csökken a kibocsátás, a zaj, de még a járművek fenntartási költsége is. És nem mellékesen ez egy iparfejlesztési stratégia is, mert azt szeretnénk, hogy minél több magyar gyártó legyen, amely ilyen buszokat állít elő. Így a gazdaság újraindítását össze tudjuk kötni a zöldátmenettel. A forrásokat úgy használjuk fel, hogy a zöldiparban is megpróbálunk pozíciókat kiépíteni magunknak.
– De még a legzöldebb gazdaság működtetéséhez is szükség van energiára, amiből viszont mostanában egyre nagyobb hiány mutatkozik. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a klímavédelem csak atomerőművek használatával lehetséges, de az unión belül ezzel szöges ellentétben álló nézetekkel és gyakorlatokkal is találkozhatunk. Globálisan is ilyen megosztottság mutatkozik a nukleáris energia kérdésében? Felmerült ez a klímakonferencián?
– Világviszonylatban elég jelentős szerepe van az atomenergiának, és a miniszterelnök úr álláspontját több nemzetközileg elismert szervezet is osztja: a Nemzetközi Energiaügynökség például több dokumentumában is megerősítette, hogy atomenergia alkalmazása nélkül nem fogjuk tudni elérni a párizsi keretegyezményben megfogalmazott célokat. Az Európai Unióban is halvány elmozdulást lehet tapasztalni. Pár héttel ezelőtt az Európai Bizottság elnöke is utalt arra, hogy az unió jelenleg tárgyalt úgynevezett taxonómiarendelete végül lehetővé fogja tenni, hogy az atomenergia is bekerüljön a fenntartható finanszírozási rezsimekbe. Ez nagyon fontos lépés lenne, hiszen ha továbbra is energiabiztonságot és megfizethető árakat szeretnénk, de eközben el akarunk mozdulni a klímasemlegesség irányába, akkor az atomenergia nem lesz megkerülhető.
– A zöldátmenet így is sok pénzbe fog kerülni. Ki állja a számlát?
– Ezért fontos a megfizethetőség és az igazságos átmenet kérdésköre. Ez a zöldátmenet akkor fog működni, ha nem feledkezünk meg a versenyképességi szempontokról, az árról és az ellátás biztonságáról, amit a magyar kormányzati gondolkodásban is mindig szem előtt tartunk. Mert nyilvánvaló, hogy el kell mozdulni a klímasemlegesség irányába, de nézni kell az egyéb hatásokat is, és olyan programokat kell kialakítani, amelyek ezeket a szempontokat is figyelembe veszik. Nagyon fontos, hogy legyen egy ilyen realisztikus látásmód az egyéb hatásokról. Éppen ezért van az, hogy az uniós diskurzusban nem támogatjuk, hogy a lakosságra és a közlekedési szektorra is terjesszünk ki új terheket. Ehelyett inkább ösztönző programokat kell elindítani. Mert ha a lakosság a támogatások helyett egyre nagyobb terheket kénytelen viselni, könnyen elfordulhat a zöldügy támogatásától.
Borítókép: Steiner Attila (Fotó: ITM)
