Közeleg a Fed kamatemelése

Az amerikai Fed novemberi ülését rögzítő jegyzőkönyv szerint egyre inkább hajlanak a kamatemelési ciklus mielőbbi megkezdésére. Immár az amerikai munkanélküliség is mélypontra került, így nincs is több érv a késleltetés mellett.

Fellegi Tamás Péter
2021. 11. 26. 11:27
US-ECONOMY-MORTGAGE-RATE-CREDIT Fotó: DANIEL SLIM
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt hónapokban meglepőnek tűnhetett, hogy a szokatlanul magas infláció ellenére az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed hallani sem akart még a kamatemelésről, és a tavaly márciusban bevezetett vészhelyzeti eszközvásárlási program kivezetésére is csak ebben a hónapban szánták rá magukat úgy, hogy az nyolc hónapon kerül zajlik, egyenletes havi csökkentésekkel. Kamatemelésre pedig csak ezután kerülhetne sor.

Noha az infláció már hónapok óta igen magas, a Fed láthatóan okot keresett arra, hogy ne kelljen megkezdeni a szigorítást arra számítva, hogy a mostani infláció átmeneti jelenség, amely magától is elmúlik. Így a munkanélküliségre hivatkoztak, mondván: annak is a járvány előtti szintre kell esnie, hogy megkezdjék a szigorítást. Most azonban ez a feltétel is teljesült: a munkanélküliség 4,6 százalékra csökkent, ami az Egyesült Államokban 

közgazdasági értelemben a teljes foglalkoztatottságot jelenti, és ezt az egyes szektorokban érzékelhető munkaerőhiány is bizonyítja.

A most nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv szerint már a Fed novemberi kamatdöntő ülésén is erősen megoszlottak a vélemények a követendő monetáris politikáról. Többen úgy gondolták, hogy immár egyértelműen itt a szigorítás ideje, így az eszközvásárlási programot gyorsabban kellene kivezetni, és ezt követően azonnal megindítani a kamatemelési ciklust. Korábban azt kommunikálták, hogy jövőre vélhetően csak egy, 25 bázispontos kamatemelésre kerül sor, a piac ugyanakkor összesen három ekkora lépést áraz.

A novemberi ülés óta ráadásul tovább nőtt az infláció, ugyanakkor az amerikai elnök meghosszabbította Jerome Powell Fed-elnök mandátumát a következő ciklusra, így megszűnt a bizonytalanság, Powell immár hosszabb távra tervezhet. Eddig felmerült, hogy miután pár hónap múlva lejárhat megbízatása, már nem szívesen indítja meg a kamatemelési ciklust. A jelen helyzetben így elképzelhető, hogy a decemberi ülésen már komolyabb irányváltás történik, és 

szó esik a kamatemelési ciklus megkezdéséről és várható ütemezéséről.

A folyamatok gyors változása miatt egyre több jegybank hoz gyors és határozott döntéseket, hogy minél hatékonyabban reagálhasson az egyre masszívabb inflációs környezetre. Nem kizárt, hogy a Fed is rákényszerül erre a rugalmasságra, és az eszközvásárlási program kivezetését követően akár gyors kamatemelési ciklusra is sor kerülhet, akár egy-egy ötven bázispontos lépést is közbeiktatva. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az egyhetes betéti kamat hetenkénti módosításával tette lehetővé a rugalmas finomhangolást: ennek részeként 2,9 százalékra emelte csütörtökön ezt a kamatszintet.

Borítókép: A Fed székháza Washingtonban. (Fotó: DANIEL SLIM)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.