A kormány korábban sosem látott nagyságrendű fejlesztéseket hajt végre a magyar közúthálózaton – hangsúlyozta kedden Mosóczi László Veszprémben, a 8-as főút Litér és Veszprém közti, kétszer kétsávosra bővített szakaszának átadásán. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára felidézte:
a kormány kiemelt szakpolitikai törekvése minden megyei jogú város bekötése a gyorsforgalmi úthálózatba. A 2010 óta átadott beruházásoknak köszönhetően vált kétszer kétsávos úton megközelíthetővé Eger, Salgótarján, Sopron, Szolnok és Szombathely, valamint Veszprém is.
A városok gyors, kényelmes és biztonságos elérése mellett fontos igény az is, hogy a települések belterületei a lehető legnagyobb mértékben mentesüljenek az átmenő forgalom alól, csökkentve a zajterhelést, a légszennyezést és a baleseti kockázatokat. Az ország több pontján tovább épülnek ezért a településeket elkerülő utak.
Az államtitkár kiemelte: a 8-as főút több mint 25 milliárd forintos hazai forrásból újul meg a litéri és a balatonfüredi csomópont közötti hét és fél kilométeren. Ennek első, Litér és Veszprém közötti szakaszát mától vehetik birtokba az autósok, a balatonfüredi csomópontig tartó szakasz pedig 2023 elejére készül el. A második ütemből nyáron a Balatonalmádi felé vezető külön szintű csomópontot, illetve novemberben egy kerékpáros kerethidat már átadtak, a minisztérium több helyszínen zajárnyékoló falak építését rendelte el.
Várhatóan még az idén benyújtja a tervező a 8-as főút balatonfüredi csomóponttól a csatárhegyi kereszteződésig tartó szakaszának építési engedély kérelmét, a 8-as és 82-es főutak összekötő szakaszának építése pedig jövő év elején kezdődhet. December elején pedig aláírták a 8-as főút Herend-Devecser közti négysávosításának tervezési szerződését.
A kormány Komárom–Székesfehérvár–Dunaújváros–Kecskemét útvonalon részben a meglévő főutak fejlesztésével új gyorsforgalmi út kiépítését tervezi, mely összeköti majd az M1-es, M7-es, M6-os és M5-ös autópályákat, Kecskemétnél csatlakozva az M44-es gyorsforgalmi úthoz. Emellett hamarosan megkezdődik az M7-es autópálya székesfehérvári–sárbogárdi csomópontjának átépítése is.