Kedvező jelek utaltak arra az elmúlt időszakban, hogy az idei gazdasági növekedés hat és hét százalék között alakulhat. Az már korábban eldőlt, hogy a bruttó hazai termék (GDP) növekedése elérhetővé teszi azokat a juttatásokat, amelyek pénzt hoznak a családoknak. Ilyen volt a novemberi nyugdíjprémium fejenkénti nyolcvanezres összege, de ilyen lesz a 2022-es februári adó-visszatérítés is.
Kitart a lendület a gazdaságban
A gazdaság teljesítménye teszi lehetővé, hogy történelmi léptékben csökkenjenek az adók és elérhetővé váljon több pénzügyi juttatás, így például a családi adó-visszatérítés. A kormány mindezek mellett arra is figyel, hogy az államháztartás hiánya is folyamatosan apadjon.

A gazdaság jó teljesítményére lehet következtetni például a beruházások harmadik negyedévi számaiból. Az adatok azt mutatták, hogy ezen a téren meghaladtuk a válság előtti szintet. Ebben szerepet játszottak a kormányzat és a jegybank támogatási és kedvezményes hitelprogramjai, de a külföldi működőtőke beáramlása is. A statisztikai hivatal közlése szerint a harmadik negyedévben 12,4 százalékkal nőtt a beruházások volumene.
Októberben 14,5 százalékkal meghaladta az építőipar termelése az egy évvel korábbit, az épületek kivitelezése 19,7, az egyéb építményeké 9,7 százalékkal nőtt. Ezzel kapcsolatban az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége jelezte, hogy az év első tíz hónapjában az építőipar termelési értéke elérte a négyezermilliárd forintot.
A szervezetnél úgy számolnak, hogy ez a mutató az év egészében meghaladja az ötezermilliárd forintot. Így az is előfordulhat, hogy ez az ágazat adja majd a GDP csaknem hat százalékát.
A kiskereskedelmi forgalom is növekedést mutat, októberben éves alapon 5,7 százalék a többlet. Az elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy a szektor várakozásokat meghaladó erősödése biztató kezdetet jelez a negyedik negyedévi GDP-növekedés szempontjából. Ennek hátterében több tényező áll, ilyen a háztartások növekvő jövedelme, valamint a munkaerőpiac helyreállása.
A Századvég Konjunktúrakutató Zrt. előrejelzése szerint a magyar gazdaság teljesítménye idén 6,6 százalékkal bővülhet. A társaság jelezte: a növekedés annak ellenére is robusztus, hogy a nemzetközi ellátási láncok szakadozása visszaveti a feldolgozóipar, azon belül is elsősorban a járműgyártás teljesítményét.
Az elemzők megjegyezték: bár a kormányzat a költségvetési hiány lefaragása és az építőipar kapacitáskorlátja miatt a beruházások egy részét későbbre halasztotta, az új uniós költségvetési ciklus indulása, illetve a vállalkozások növekvő fejlesztési kedve élénkítheti a beruházások volumenét – idén 8,8, jövőre 6,4, 2023-ban pedig 7,5 százalékkal. A beruházási ráta tehát tartósan magas maradhat, a vállalkozások beruházásai pedig később az exportoldalon hozhatnak javulást.
A Pénzügyminisztérium a minap a távirati irodának megerősítette: a magyar gazdaság növekedése továbbra is az egyik leggyorsabb az Európai Unióban, és az előrejelzések szerint a következő években is magas, négy-öt százalékos bővülés várható. Ennek köszönhetően a költségvetési politika a tervezettnél hamarabb térhet vissza az egyensúlyi pályára. A kormány az egyes állami beruházások átütemezésével 755 milliárd forint megtakarítást ér el a jövő évi költségvetésben, így a GDP-arányos hiánycélt 5,9 százalékról 4,9 százalékra javítja. Mindez az államadósság-ráta gyorsabb csökkentését is lehetővé teszi – tették hozzá.
A pénzügyi tartalékokat oly módon növeli a kormány, hogy közben jut forrás a 13. havi nyugdíjra, a családi adó-visszatérítésre, a 25 év alattiak adómentességére, a munkát terhelő adók 750 milliárd forintos csökkentésére és a béremelésekre is.
Borítókép: Előfordulhat, hogy az építőipar adja majd a GDP csaknem hat százalékát (Fotó: Kurucz Árpád)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Jó bornak is kell a cégér: láthatóbbá kell tenni a magyar borokat külföldön
Hiába esett vissza a borexport globálisan, a magyar borkivitel így is jelentősen nőni tudott tavaly.

Újra közvetlen járat lesz Toronto és Budapest között
Jelenleg éves szinten csaknem kilencvenezer légiutas közlekedik a két ország között.

Ez a kettős mérce az európai polgárok egészséges élelmiszerekhez való jogát is veszélybe sodorhatja
Brüsszel a szabadkereskedelmi egyezménnyel beengedné a kevésbé szigorú feltételek közepette előállított dél-amerikai importot.

Az Otthon start program az egész országot mozgásba hozza
Egyes településeken több tucat új ingatlan építése is megkezdődhet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Jó bornak is kell a cégér: láthatóbbá kell tenni a magyar borokat külföldön
Hiába esett vissza a borexport globálisan, a magyar borkivitel így is jelentősen nőni tudott tavaly.

Újra közvetlen járat lesz Toronto és Budapest között
Jelenleg éves szinten csaknem kilencvenezer légiutas közlekedik a két ország között.

Ez a kettős mérce az európai polgárok egészséges élelmiszerekhez való jogát is veszélybe sodorhatja
Brüsszel a szabadkereskedelmi egyezménnyel beengedné a kevésbé szigorú feltételek közepette előállított dél-amerikai importot.

Az Otthon start program az egész országot mozgásba hozza
Egyes településeken több tucat új ingatlan építése is megkezdődhet.