A japán Bridgestone tanúbizonyságot tett a Magyarország iránti lojalitásáról a koronavírus-járvány idején, mert a vállalat – igénybe véve a kormány beruházásösztönzési támogatását – leépítések helyett kapacitásfejlesztésbe kezdett – közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
A szaktárca közleménye szerint Szijjártó Péter Környén, a japán cég magyar leányvállalatának 15 éves jubileumi ünnepsége kapcsán arról beszélt, hogy
Magyarország az elmúlt tizenkét évben sikeres országgá vált, mivel a kormány mindenkor speciális magyar válaszokat adott a nehéz helyzetekre.
Ezen döntésekben az a közös, hogy – mint mondta – komoly támadások alatt állnak, de valamennyi sikeresnek bizonyult. Példaként a külügyminiszter a keleti nyitás stratégiáját emelte ki, amely a hazai gazdaság sikerének fontos alapja lett. Ezzel szemben 2007-ben még a globális beruházások nyolcvan százalékát finanszírozták nyugati tőkéből, húsz százalékát pedig keleti forrásból, mára megfordult az arány és a Kelet részesedése hetven százalékra nőtt, míg a a Nyugaté harminc százalékra csökkent.
– Az elmúlt három év során a legtöbb beruházás valamelyik keleti országból érkezett és például 2021-ben a magyarországi külföldi beruházások értékének hatvan százaléka keleti cégekhez kötődött.
Ha nem indítottuk volna el a keleti nyitás stratégiáját, akkor a tavalyi nem lehetett volna tripla rekordév, és nem hozta volna el a magyar gazdaság elmúlt harminc évének legmagasabb növekedési ütemét
– fogalmazott Szijjártó Péter.
A Bridgestone a világ legnagyobb gumigyártójának számít, amelynek itteni leányvállalata 2006 óta csaknem 130 milliárd forintot fordított tatabányai gyárára, ami a japán vállalat egyik legmodernebb európai üzeme és az elmúlt 15 évben több mint 38 millió gumiabroncsot állított elő. Jelenleg 1300 főt foglalkoztatnak a tatabányai üzemben, amelynek éves kapacitása 6,5 millió abroncs. A Bridgestone Tatabánya – amelynek éves árbevétele a nyilvánosan közzétett beszámolók szerint 2019-ben 70,5 milliárd, 2020-ban 62 milliárd forint volt – a Mercedes, a BMW, a VW és az Audi gumiabroncs-beszállítója.