Segítséget kapnak a kacsatartók

Rendkívüli támogatást biztosít a nehéz helyzetbe jutott víziszárnyastartó gazdaságoknak a kormányzat. A hírt Nagy István agrárminiszter közölte, miután tárgyalt a Bács-Kiskun megyei Mélykúton demonstráló kacsa- és libatenyésztő gazdálkodókkal. A tárcavezető jelezte azt is, a tervek szerint legkésőbb 2022 második felében új baromfi-állatjóléti támogatást indítanak a Vidékfejlesztési program keretében, évi 12 milliárd forint értékben.

2022. 02. 04. 16:05
Fotó: Pelsoczy Csaba Forrás: AM
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára, aki maga is részt az ágazati szereplők és a minisztérium képviselői közötti egyeztetésen, lapunknak elmondta: a kormányzat által biztosított többletforrás valamennyi víziszárnyastartónak könnyebbséget jelent. A tárgyaláson a jelenlegi anyagi nehézségek kezelését szolgáló kormányzati döntés után már érdemben lehetett arról beszélni, hogy hogyan lehetne a jövőben a termelői eredményességen javítani. Az államtitkár szerint a termelők együttműködése és közös fellépése a siker kulcsa, ehhez pedig a kormányzat minden segítséget kész megadni. Az állatjóléti támogatások jövőjével kapcsolatban is egyeztettek a felek, a legfontosabb ugyanis az, hogy a források kifizetése a termelők szempontjából minél kiszámíthatóbbá váljon. – Számos javaslatot kaptunk a tárgyalás során a gazdáktól, s egyetértünk azzal a felvetéssel is, hogy az állatjóléti támogatások kifizetése arányosabb legyen az egyes termékpályák között. Ahogyan eddig, úgy most is számítunk a Baromfi Terméktanács együttműködésére a támogatások kialakításakor – fogalmazott Feldman Zsolt.

Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, a kacsa- és libatartók szerint a víziszárnyastartó gazdaságok az elmúlt hónapokban az állatjóléti támogatások töredékéhez jutottak hozzá, ami csődközeli helyzetbe sodorta őket. Nagy István ugyanakkor lapunknak adott nyilatkozatában leszögezte: a az állam semmilyen forrást nem tartott vissza a baromfiágazattól, épp ellenkezőleg, a takarmánypiaci helyzetre való tekintettel többlettámogatást nyújtott a bajba jutott termelőnek. A kifizetett pluszforrás mintegy harmadát ráadásul a liba- és kacsatartó gazdaságok kapták meg. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke szerint a koronavírus okozta gazdasági hatások, a magas takarmányárak, az elszabadult energiaárak, a madárinfluenza, valamint az állatjóléti támogatások visszaosztásai szinte kilátástalan helyzetet teremtettek az ágazatban. Az állatjóléti támogatások keretösszege a víziszárnyas esetében komoly visszaosztást eredményezett az elmúlt két negyedévben, ezt a szervezet jelezte is az Agrárminisztériumnak, kérve a kormányzatot többletforrások biztosítására. 

Borítókép: Nagy István a demonstráló tüntetőkkel tárgyal (Fotó: AM/Pelsőczy Csaba)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.