Az időszámításunk utáni 560-as években létrehozott Avar Kaganátus központja a Kárpát-medencében volt. Eredeti hazájuk és származásuk tisztázatlan, hiszen a róluk szóló történeti források elsősorban ellenségeiktől, a bizánciaktól származnak, akik az avarok hirtelen európai megjelenése után e félelmetes harcosok eredetén tűnődtek. Vajon hihetünk a kínai forrásoknak, és valóban a mongol sztyeppén lévő Zsuanzsuan Birodalomból származtak (amelyet 552-ben a türkök pusztítottak el), vagy inkább hinni kell a türköknek, akik erősen vitatták e tekintélyes örökséget? A történészek abban sem voltak biztosak, hogy az avarok vándorlása egy jól szervezett népmozgás volt-e vagy pedig türkök elől menekülő „szökevények” csoportja telepedett le a Kárpát-medencében.
Perdöntő adatok
A világ egyik vezető tudományos folyóiratában, a Cellben most megjelent tanulmányban 66 Kárpát-medencei, a IV–VIII. században élt ember maradványait elemezték, köztük a valaha felfedezett nyolc leggazdagabb, aranytárgyakkal együtt eltemetett avar előkelőt. A hazai embertani leletek alapján a genetikusokból, régészekből, antropológusokból és történészekből álló kutatócsoport – amelynek a magyarok mellett tagja volt a lipcsei Max-Planck Evolúciós Antropológiai Intézet, a Harvard Medical School és az Osztrák Tudományos Akadémia – perdöntő archeogenetikai adatok segítségével arra a következtetésre jutott, hogy az avar elit genetikai eredete Belső-Ázsia egyik keleti régiójára vezethető vissza.
– Az avar kori köznép is meghatározható régészetileg, az ő sírjaikban is előfordulnak egyszerűbb ékszerek, viseleti és használati tárgyak, viszont őket eddig genetikai szempontból nem vizsgáltuk ahhoz kellő számban, hogy általános érvényű megállapításokat tehessünk róluk. A köznépről csak szórvány genetikai adatokkal rendelkezünk. A sűrűn lakott Kárpát-medence avar kori népességének pontos megítélése majd az ERC HistoGenes program folyamán válik lehetségessé. Jelenleg azt látjuk, hogy a szegényebb leletanyaggal eltemetett emberek inkább tartoztak a helyi európai alappopulációba genetikai értelemben, illetve a késő avar korban ők már csak részben, erősen kevert formában hordozzák a Duna–Tisza közi elitnél tapasztalt keleti genetikai örökséget – válaszolta Szécsényi-Nagy Anna, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetének igazgatónője, akitől azt kérdeztük, miért hangsúlyozzák, hogy az avar elitre vonatkoznak az eredmények.
Vida Tivadar egyetemi tanár, az ELTE BTK Régészettudományi Intézet igazgatója ezt azzal egészítette ki, hogy a kutatásokban fontos szerepet kap az a nyolc személy, akik a Duna–Tisza közén éltek, és sírmellékleteik alapján a legrangosabb avar vezetők lehettek. Erre utalnak az aranyveretekkel díszített öveik, aranylemezekkel borított fegyvereik, arany- vagy ezüstedényeik. (A kunbábonyi előkelő férfi sírjában talált arany mintegy 2,5 kilogramm súlyú volt.) A genetikai állományuk legalább kilencven százalékban Belső-Ázsiához kötődik. Érdekes továbbá, hogy a Duna–Tisza közén eltemetett elitben a genetika ki tudott mutatni egy domináns férfileszármazási vonalat is, ami arra utal, hogy az avar vezetői réteg rokonsági alapon szerveződött.
A leggyorsabb migráció
Az archeogenetikai eredmények történeti kontextusba helyezése lehetővé tette, hogy a kutatók leszűkítsék az avar migráció pontos időrendjét is. Ez alapján az avarok néhány év alatt több mint ötezer kilométert tettek meg Mongóliától a Kaukázusig, majd további tíz év múlva és újabb kétezer kilométer leküzdésével a mai Magyarország területén telepedtek le. Ez a migráció az emberiség történetének egyik leggyorsabb, nagy távolságú vándorlása, amely az egykor élt emberek DNS-ének köszönhetően vált rekonstruálhatóvá. De miként lehet a 66 Kárpát-medencei ember maradványai alapján arra következtetni, hogy az avarok néhány év alatt összesen ötezer kilométert tettek meg, mire eljutottak a Kaukázusig, majd további tíz év elteltével megjelentek a Kárpát-medencében?
– Régészeti szempontból az eurázsiai eredetű avarság Kárpát-medencei betelepedését jelzi a sztyeppei nomád jellegű rítus (temetkezések, lovassírok, áldozati gödrök), a lovas nomád kultúrára utaló viseleti és használati tárgyak (vaskengyel, lószerszámok, íj, deréköv) tömeges megjelenése. Mindez jól mutatja egy új kulturális habitus feltűnését, de ennek előzményei a keleti sztyeppéken pontosan nem keltezhetők – tájékoztatott Vida Tivadar. A gyűrűs markolatú kardok ismertek Belső- és Közép-Ázsiában, Észak-Kínában, de keltezésre ezek sem alkalmasak, mert mint katonai innováció a sztyeppei elitnél a VI–VII. században Eurázsia-szerte használatban voltak. Csak újabban sikerült azonosítani azt a társadalmi helyzetet jelző hatalmi szimbólumot, amely belső-ázsiai arisztokratikus hagyományként a kunbábonyi, aranyban gazdag temetkezésben is kimutatható. A félhold alakú aranylemez nemesfém párhuzamai Mongólia és Észak-Kína területéről ismertek, ahonnan az avarok a Zsuanzsuan Birodalom bukása után elmenekültek.
Az előkelők nem keveredtek
Szécsényi-Nagy Anna szerint a gyors vándorlás leginkább a történeti és a genetikai adatok összegzéséből adódik. Az elit tagjainak többsége olyan genetikai állományú, amely szoros kapcsolatokat mutat a mai Mongólia területén időszámításunk után 350–552 között létezett Zsuanzsuan Birodalomban élt egyik előkelőség genetikai mintájával. A VII. században a Kárpát-medencében eltemetett (és most vizsgált) előkelők tisztán megőrizték a történeti források szerint 567/568-ban a Kárpát-medencébe települő avarok vérvonalát, így a vándorlásuk során sem keveredtek.
Az avarok esetében az apai mellett az anyai vonalak is Belső-Ázsia felé mutatnak, ami arra vall, hogy az avarok családjukkal vonultak, és nem egy fegyveres férficsapatként érkeztek a Kárpát-medencébe. Mindezek egybevágnak azzal a történeti hipotézissel, hogy az avarok az 552-ben felbomló Zsuanzsuan Birodalomból váltak ki, és alig hat évvel később feltűnnek a Kaukázus északi előterében. A kiválástól a Kárpát-medencei honfoglalásig mindössze 16 év telt el.
Egy birodalom vége
A frank és a bolgár hadjáratok, valamint a belső viszályok meggyengítették az avarokat, a kaganátus politikai értelemben összeomlott. Vida Tivadar szerint 822-ben hallunk utoljára avar követjárásról a frank uralkodó udvarában, Aachenben. Ezután a mai Dunántúl a Keleti Frank Birodalom része lett, az avarok egy része az Alföldre menekült, ahol a magyarok megérkezéséig nem hallunk idegen hatalomról.
Bár a források a Dunántúlon a 870-es években adófizető avarokat említenek, az avar népesség továbbélésével nagyobb mértékben számolhatunk az Alföldön. Az avar kori temetkezések újabb elemzései, a szénizotópos időmeghatározás módszerének alkalmazása, az újabban kiásott települések vizsgálatai arra utalnak, hogy az avar népesség tovább élt, megélte a magyar honfoglalást. Ezen a téren a jövőben perdöntő eredményeket hozhat a genetika.
Borítókép: A kunbábonyi előkelőség sírjában talált leletek (Fotó: MTI/Jászai Csaba)
