Az idei kilátásokról azt mondta: az orosz–ukrán háború és az ellátási lánc zavarai jelentős kockázatokat vetítenek előre. Az első negyedévben még nem tapasztalták az ebből adódó sokkokat teljes mértékben, ugyanakkor a termelői árak vagy az energiaárak emelkedésének begyűrűzése folyamatos.A tavalyi évnél nem lesz rosszabb az idei sem, ha nem következik be törés a világgazdasági környezetben, azon belül a rubel árfolyamában– fogalmazott a vezérigazgató, jelezve: nem gondolja, hogy gyengébb lenne idén az árbevétel vagy a nyereség, mint 2021-ben volt.
A háború közbeszólt, de nem vár gyengülést a Richter
A Richter Gedeon Nyrt. nem ad ki sem árbevételi, sem eredmény-előrejelzést az idei évre, forintban kifejezve „a tavalyinál nem lesz rosszabb az idei sem” – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a gyógyszeripari vállalat első negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Elmondta, a háború kitörésekor a kereskedelmi tevékenységük megállt az ukrán piacon, új tételeket nem tudtak az országba vinni. Az orosz piacon a szállítmányozás, a pénzforgalom, a gyártás, devizabonyodalmak menedzselése volt a feladat, közben a fuvarozási idő a duplájára, húsz napra nőtt. Az iparág egésze úgy döntött a szakmai szervezetekkel, hogy a humanitárius jog és a gyógyszeripar küldetése alapján a létfontosságú készítmények ellátását semmilyen betegcsoporttól nem tagadhatják meg. A Richter lassan 70 éve szolgálja ki a jelenleg mintegy 12 millió orosz beteget – jelezte Bogsch Erik, az igazgatóság elnöke. Az orosz piac aránya az árbevételben 2013-óta csökken, tavaly 17 százalék volt, jelenleg 13 százalék.
Orbán Gábor elmondta, a háború első helyen a kollégáikkal és a betegeikkel kapcsolatos feladatot jelent. Bezárták a kijevi kereskedelmi képviseletüket, viszont a Richter valamennyi helyi munkavállalóját megtartotta és a több mint 200 alkalmazottnak munkabért fizet. Segítséget nyújtottak azoknak, akik elhagyták az országot, és a teljes helyben lévő gyógyszerkészletet humanitárius segítségként ajánlották fel, ezt azóta újabb, nem kereskedelmi jellegű, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, illetve a Magyar Vöröskereszt segítségével eljuttatott segélyszállítmányokkal egészítették ki. A segélyezés az elmúlt két hónapban folyamatos volt.Kiemelte, hogy az első negyedévi, közel 20 százalékos árbevétel-növekedésben jelentős szerepe volt a gyógyszergyártásnak, ami már az árbevétel több mint 80 százalékát adja, részaránya pedig 21-ről 27 százalék fölé nőtt a csoporton belül. Tovább csökkent a tradicionális gyógyszerek súlya, és nőtt a speciális és bioszimiláris készítményeké, a cég stratégiájának megfelelően. A Vraylar néven kapható kiemelt készítmény (cariprazine) amerikai forgalom után elért royalty árbevétele jelentős, 32,1 százalékos növekedést ért el a negyedévben, 27,5 milliárd forint lett. A cariprazine a világ 47 országában lett elérhető a negyedév végén.
Minden régióban növekedést értek el – kivéve a latin-amerikait –, ahol stagnálás volt, közben az amerikai piac súlya nőtt – sorolta. A k+f kiadások súlya az árbevételben nőtt, közel 70 milliárd forint az éves cél, az első negyedévben az árbevétel több mint 10 százalékát tette ki.
Kérdésre közölte: az orosz makrogazdasági helyzet az elmúlt 25 évben volt már súlyos, de nem ennyire, így nincs arra tapasztalat, hogy mi történik ilyen esetben a gyógyszerforgalommal. A múltban nem vetette vissza az exportvolument jelentősen a rubel árfolyamesése. Közlése szerint jelenleg nincs probléma a fizetésekkel, a negyedévben esedékes számlákat kiegyenlítették, a pénzforgalmi kérdéseket kezelhetőnek nevezte.
További Gazdaság híreink
A Richter Gedeon Nyrt. kedden közzétette: idén az első negyedévben minden várakozást felülmúlva 37,906 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 40,6 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél. A társaság árbevétele 168,057 milliárd forint volt, 19,3 százalékkal haladta meg az előző évit a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint. A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9185 forint, a legalacsonyabb 6310 forint volt.
Borítókép: Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a Budapesti Értéktőzsde kereskedését indító csengetésén (Fotó: MTI/Mónus Márton)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Több millió forintot is spórolhatnak az első lakást vásárlók
A kormány 3 százalékos kamatozású, kedvezményes hitelt indít az első lakás vagy ház megvásárlásához.

Ne egye meg a gyümölcskonzervet, került bele egy kis rovarölő is
Leveszik a boltok polcairól is.

Virtuális mobilszolgáltatót vásárolt a 4iG
Az akvizíciót követően a Netfone Telecom Kft. önálló vállalatként működik tovább.

Brüsszel jóváhagyásával zárta le Ukrajna az orosz gáz útját
Brüsszelnek nagy szerepe volt abban, hogy nem hosszabbították meg az orosz–ukrán gáztranzitszerződést.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Eltűnt egy ALDI-ból egy 15 éves fiú Budapesten

Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó

Már meg is született Vajna Tímea kislánya? Ő lehet az első a családban

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené

Zámbó Jimmy fia is reagált Ruszin-Szendi zsírleszívására

Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere

9 egyszerű kevert süti, amit gyorsan elkészíthetsz a kánikulában is

Azahriah sértegetése után felháborodott az internet + videó

Lenőni Azahriah mellé

Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó

Váratlan helyről kapta meg a kegyelemdöfést Aranyosi Péter, Kormos Anett volt a tettes
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Több millió forintot is spórolhatnak az első lakást vásárlók
A kormány 3 százalékos kamatozású, kedvezményes hitelt indít az első lakás vagy ház megvásárlásához.

Ne egye meg a gyümölcskonzervet, került bele egy kis rovarölő is
Leveszik a boltok polcairól is.

Virtuális mobilszolgáltatót vásárolt a 4iG
Az akvizíciót követően a Netfone Telecom Kft. önálló vállalatként működik tovább.

Brüsszel jóváhagyásával zárta le Ukrajna az orosz gáz útját
Brüsszelnek nagy szerepe volt abban, hogy nem hosszabbították meg az orosz–ukrán gáztranzitszerződést.