Az Ukrajnában zajló háború nyomán az Európai Unió tagállamai eddig példátlan lépéseket tesznek az orosz gazdaság elszigetelése érdekében, amelyek közül az eddigi legradikálisabbnak az orosz energiahordozók importjának a tilalma mondható. Bár a kőolajembargót egyelőre nem szavazták meg a tagállamok, mégis egyre többször kerül szóba az orosz földgázimport tilalma is, és az európai államok már gőzerővel dolgoznak az orosz gázimporttól való függőségük csökkentése érdekében. Ennek kapcsán egyre többször hallunk az LNG-ről, vagyis a cseppfolyósított gázról. De vajon mi ez pontosan, valóban annyira környezetbarát? És ki lehet-e vele váltani az Európa legnagyobb földgázkészletével és a transzkontinentális gázexporthoz szükséges infrastruktúrával rendelkező Oroszország által importált gázt, amely Európa gázszükségleteinek negyven százalékát adja? És egyáltalán, megéri?

Ahhoz, hogy cseppfolyós legyen, a kibányászott nyers földgázt egy speciális eljárással mínusz 162 Celsius-fokra kell lehűteni. Ilyen formában a földgáz normál térfogatának mindössze 1/600-át foglalja el, ez lehetővé teszi nagyobb mennyiségű metán szállítását egy erre a célra kialakított tartályhajóban.
Karl von Linde német mérnök fejlesztette ki 1896-ban azt a technikát, amellyel lehetséges lett a gázok fizikai cseppfolyósítása hűtés segítségével – és ezzel az LNG alapját is megadta. Az első földgáz-cseppfolyósító üzemet 1917-ben építették az Egyesült Államokban, a cseppfolyós gázt pedig 1959-ben szállítottak először a világ első LNG-szállító tartályhajóján, a Methane Pioneeren, az USA-beli Louisianából Nagy-Britanniába.
Nem csak anyagi kérdés
A BP Statistical Review of World Energy szerint 2020-ban 167,7 milliárd köbméter vezetékes gáz érkezett Európába Oroszországból. Összehasonlításként: egy átlagos tankerhajó 174 ezer köbméter cseppfolyósított gáz szállítására képes, amely légneművé alakítása után 103 millió köbméter gázt jelent, tehát 1628 hajónyi szállítmány tudná pótolni az orosz földgázt Európában. Az Institute for Shipping Economics and Logistics (ISL) becslései szerint ahhoz, hogy Európa gázellátását biztosítani lehessen, még körülbelül 160 ilyen hajót kellene gyártani, amelynek költsége eléri a 35 milliárd dollárt. Azonban a japán és dél-koreai hajógyártó vállalatok kapacitásai már évekkel előre le vannak kötve, így a 160 új tanker csatasorba állítása nem csak anyagi kérdés lehet.