Meddig tarthat a tőzsdei gyengülés?

A legtöbb amerikai és európai tőzsdeindex novemberben tetőzött, azóta viszont esnek. Ennek mértéke még nem vészes, el sem éri azt a szintet, amit hivatalosan medvepiacnak, azaz komoly eső trendnek tartanak.

Fellegi Tamás Péter
2022. 05. 10. 8:27
null
Budapest 2020.10.08. BÉT Budapesti Értéktőzsde illusztrációk foto: Kallus György/Világgazdaság Fotó: KALLUS GYORGY
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A járvány kitörésekor tapasztalt tőzsdei zuhanást két évvel ezelőtt szinte példátlan árfolyam-emelkedés követte sok tőzsdén, köztük a Budapesti Értéktőzsdén is. Különösen az amerikai indexek szárnyaltak, ami logikus, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed valósította meg a legnagyobb eszközvásárlási programot: a járvány kezdete óta nagyjából ötezermilliárd dollárt bocsátott ezáltal a gazdaságba. A program kivezetését tavaly ősszel megkezdték, és idén márciusban befejezték, így nem áramlik már több fedezetlen jegybanki pénz a piacra.

Ennek tükrében logikus, hogy csökkenés kezdődött a részvényárfolyamok többségénél, ráadásul egy ilyen gyors, erős emelkedő trend után rendszerint amúgy is korrekció szokott következni. A főbb indexek esetében eddig még csak korrekcióról beszélhetünk, mivel esésük a legmagasabb értékhez képest nem érte el a húsz százalékot. Általában úgy szokták megítélni, hogy 

a korrekció akkor alakul eső trenddé, vagy ahogy gyakran említik, medvepiaccá, amikor ez az érték érdemben meghaladja a húsz százalékot.

Most még persze nem tudhatjuk, hogy a jelenlegi folyamat eléri-e ezt a szintet, ha viszont igen, akkor múltbeli példák alapján becsülhető, hogy nagyjából meddig tarthat az eső trend, és mikor követi ismét fellendülés. Az elmúlt 140 évben az amerikai medvepiacok átlagos időtartama viszonylag rövid volt: 290 nap, ami kevesebb, mint tíz hónap. Ez az érték azonban úgy adódik, hogy voltak gyors, pánikszerű összeomlások, amelyek esetenként pár hét alatt véget értek, és voltak lassabb, de hosszabban elhúzódó, évekig tartó visszaesések.

Ha az átlagértéket vesszük figyelembe, akkor nyár végén, ősz elején jönne a fordulat, de abból kiindulva, hogy eddig nem volt gyors az esés, nem voltak pánikszerű folyamatok, inkább arra lehet számítani, hogy ha valóban medvepiaccá alakul a mostani korrekció, akkor hosszabb ideig fog tartani. A mostani esetben ugyanakkor döntő a jegybankok, különösen a Fed szerepe, mivel a tervek szerint júniustól megindul az eszközvásárlási programok során kibocsátott pénz visszavétele. 

Ennek mértéke és időtartama befolyásolhatja a tőzsdei trendet, ugyanakkor visszahatás is lehetséges: túl nagy esés esetén a Fed leállhat a pénzvisszavonással, stabilizálva így a piacot.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Kallus György/Világgazdaság)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.