– Július végéig a turizmus állami irányítását vezetem a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatójaként, emellett a Budapesti Gazdasági Egyetem kuratóriumi elnöke vagyok, amely feladatomat – 18 ezer diák érintettségével – komolyan veszem, és a jövő szakembereinek elhivatott képzése jegyében fontosnak tartom folytatni.
– Bár a turizmuságazatot nem hagyom el teljesen a jövőben sem, a miniszter úrtól új, megtisztelő felkérést kaptam: eszerint a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ) létrehozásáért és működtetéséért felelős miniszteri biztosként folytatom a munkámat,
amely komplex és nagy feladatokkal járó, fő megbízatásommá válik – közölte a Magyar Nemzettel Guller Zoltán.
– Az új felkérés szerint az elkövetkező időszak feladata lesz számomra a Magyar Turisztikai Ügynökség mintájára egy olyan hasonló elveken működő állami ügynökség létrehozása, ami gyakorlatilag
a teljes magyarországi kormányzati informatikát felügyeli, illetve hozzá tartozik majd az állami hardver-, szoftverrendszerek és ezek infrastruktúrájának üzemeltetése, valamint a kapcsolódó fejlesztések megvalósítása
– sorolta a széles körű megbízatás kapcsán az új feladatokat.
Mint mondta, ezen területek korábban négy különböző minisztériumban (a Belügyminisztériumban, a Miniszterelnökségen, a korábbi Innovációs és Technológiai Minisztériumnál, illetve a kabinetirodán már most is meglévő egységnél) működtek elszórtan.
– Ezen feladatkörök a múlt héten csütörtökön átkerültek a kabinetirodához, ahol az irányításommal egyfajta ernyőszervezetként megalakul a Digitális Magyarország Ügynökség, amely a teljes rendszer mellett gyakorlatilag 13, kapcsolódó cég irányítását is ellátja majd – ismertette Guller Zoltán.
Szavai szerint a DMÜ felügyelete alá tartozik majd a schengeni szoftver létrehozásán át a közoktatás digitális felügyeletéig a teljes állami informatikai portfólió.
– A DMÜ-ből a turisztikai ügynökség mintájára egy gyorsan reagáló, bürokráciamentes állami szervezetet szeretnénk létrehozni.
A felkérésem annak szól, hogy a Turisztikai Ügynökséghez hasonló hatékony ügynökségi rendszert hozzak létre a teljes állami informatika területén – mondta a vezérigazgató.