A világ két legnagyobb jegybankja, az amerikai Fed és az Európai Központi Bank (EKB) sokáig nem hitte, hogy tartós lesz az infláció, ezért hosszan fenntartották a deflációs környezetre méretezett monetáris politikát. A Fed pár hónapja adta fel ezt végleg, és kezdett erős kamatemelési ciklust, az EKB esetében azonban csak most jött el ez az idő.
Christine Lagarde erről blogjegyezésében írt, amelyben megpróbálta megindokolni, hogy miért nem lehetett még szó kamatemelésről az előző kamatdöntő üléseken, miért gondolták sokáig, hogy átmeneti, magától is múló jelenség lehet a rendkívül magas infláció. Tavaly még extrém laza monetáris politikát folytattak: a negatív alapkamat mellett kétféle eszközvásárlási program is futott: egy általános, amely még a járvány előtt indult, és egy vészhelyzeti. Tavaly decemberben kezdődött meg a normalizáció, amikor bejelentették, hogy az idei első negyedévben kivezetik a vészhelyzeti eszközvásárlási programot, erre sor is került. Ezt követően jelezték, hogy a harmadik negyedévig kivezetik a normál eszközvásárlási programot is, és végül a közelmúltban bejelentették, hogy várhatóan
júliusban megkezdődik a kamatemelési ciklus, így a negatív kamatok korszaka rövidesen lezárul.
Az EKB korábban úgy gondolta, hogy az infláció átmeneti, és utána újra visszatér a jegybanki cél alatti szintre, ezért nem siettek a kamatemeléssel, mostanra azonban ez az álláspont meghaladottá vált. Lagarde azzal indokolta a viszonylag késői lépéssorozatot, hogy 2012-től a járvány kezdetéig átlagosan egy százalék körül volt az eurózóna inflációja, szemben a kétszázalékos jegybanki céllal. Ez ugyan nem gátolta meg, hogy gazdasági fellendülés alakuljon ki, de a jegybank félt a lehetséges kedvezőtlen következményektől, és főleg attól, hogy hosszú távon fennmarad az alacsony infláció.
Ezt sikerült most meghaladni, és a jelenlegi infláció okait három fő tényezőben látja a jegybankelnök. Az egyik az energiaválság, amelyet részben az OPEC lassú olajkínálat-növelése, részben pedig az orosz–ukrán háború okoz. A másik a járványból adódik: először a lezárások miatt a szolgáltatások helyett az áruk felé orientálódott a fogyasztói kereslet, áremelést idézve elő, majd a nyitást követően újra a szolgáltatások felé fordul, de a kínálat már nem tud lépést tartani a kereslettel.
Végül a geopolitikai tényezők olyan helyzetet teremtettek, amelyek megszüntették az okokat, amelyek miatt majdnem egy évtizedig deflációs volt a környezet: tartósak a beszállítói lánc akadozásai, és mostantól sok terméket, alapanyagot máshonnan és máshogyan kell előállítani, mint eddig. Ezen belül döntő a zöldgazdaság irányába történő elmozdulás. A háború felgyorsítja a megújuló energia iránti igényt, hogy kevesebb olajra és gázra legyen szükség, ez pedig beruházásokat igényel és költséges, így az olcsó energiára, amellyel a múlt évtizedben a kontinens rendelkezett, sokáig nem lehet számítani.
Mindezek együttes hatása nemcsak az inflációt magát, hanem a hosszabb távú inflációs várakozásokat is megemelte a korábbi túlzottan alacsony szintről. Így az EKB hosszabb távon is a neutrálisnak tekinthető kamatszintet célozhatja meg, nem lesz már vélhetően szükség arra, hogy az extrém alacsony kamatokat belátható időn belül újra alkalmazzák.
Christine Lagarde ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a jelenlegi inflációt nem a szokásos hatások, nem a gazdaság túlfűtöttsége okozza, hanem döntő részben külső hatások miatt alakult ki. Ezért nincs arra szükség, hogy nagyon magasra, a jelenlegi infláció szintjére emeljék a kamatokat, hisz
a külső tényezőkre az EKB-nak nincs ráhatása, a kereslet túlzott csökkentése pedig gazdasági visszaesést okozhatna.
Az EKB központja Frankfurtban (Fotó: Daniel ROLAND/AFP)
