Minden figyelemfelkeltő akció ellenére az idén drámai módon romlott a vasúti baleseti statisztika – tette közzé a MÁV. Még csak az év felénél tartunk, és máris félszáz baleset történt vasúti átjáróban. Akadt olyan hét, amikor minden munkanapra esett egy szerencsétlenség. A közelmúltban egyetlen hét alatt tizenkilencen haltak meg, többen, mint tavaly egész évben. A MÁV álláspontja szerint a tragédiák oka minden alkalommal a KRESZ-szabályok megszegése volt. A járművezetők a piros jelzés ellenére hajtottak a vonat elé, mások gyalog vagy kerékpárral keltek át tilosban az átjárón.

A magyar vasúttársaság és a rendőrség közös kampányt kezdett, amelyben igyekeznek meggyőzni az autósokat, hogy figyeljenek jobban a vasúti átjárókhoz közeledve. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy
eddig sem a tragédiák helyszínének részletes bemutatása, sem a sofőrök feddése nem segített abban, hogy csökkenjen a tragédiák száma.
Egyre többen vélik úgy, hogy a jelenleginél hatékonyabb műszaki megoldásokat kellene alkalmazni a vasúti és közúti járművek ütközésének elkerülése érdekében.
Virtuális kerítés
A Crossing Safety svéd startup cég által fejlesztett új biztonsági megoldás például
úgy csökkentené balesetek számát, hogy a vonatok észlelését és a közelben közlekedők adatait egy figyelmeztető rendszerrel kombinálja.
Az ötlet 2008-ban született egy közép-svédországi halálos baleset után, ahol két fiatal vesztette életét. A cél kezdettől fogva egy üzembiztos, műszakilag intelligens megoldás kidolgozása volt, amely elkülönül az amúgy is bonyolult vasúti informatikai rendszertől.
A megoldás működési elve a vasúti átjárók közelében tartózkodó vasúti és közúti közlekedőktől származó, valamint az úgynevezett geofencing által biztosított adatfolyam összekapcsolásán alapul. A geofencing – virtuális kerítés – a globális helymeghatározó rendszer (GPS) műholdas hálózat és/vagy helyi rádiófrekvenciás azonosítók, például Wi-Fi- vagy Bluetooth-adatok használata révén hoz létre virtuális határokat egy adott hely körül. A kerítést ezután egy olyan hardver/szoftver alkalmazással párosítják, amely a program paraméterei alapján valamilyen módon reagál arra, ha bizonyos objektumok, esetünkben közlekedők megközelítik vagy átlépik a határt. A rendszer és a vonat közötti kommunikáció valós időben történik, az értesítések a vasúti átjárónál digitális táblán és az érintett sofőrök okostelefonján is megjelennek, így figyelmeztetve a közlekedőket az érkező vonatokra.