Európa önrendelkezése a tét

Amit most látunk a nyugati politikában, az egy elitprojekt, amely át kívánja alakítani a társadalmat. Ezt szolgálják a szankciók is. Ennek hátterében pedig a globalista elit áll. Arról van szó, hogy Amerikát és Európát össze kell nyitni. A technológiaváltás elvileg azt a célt segítené elő, hogy az Egyesült Államok az Európai Unió erőforrásaira támaszkodva legyűrhesse Kínát – mondta lapunknak Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója.

„Mi a tét? Helyzetkép a 2022-es Országgyűlési Választások előtt” Beszélgetés. 20220328 Miskolc Fotó: Ádám János (ÁJ) Észak-Magyarország Képen: Kiszelly Zoltán, politológus, Századvég politikai elemzések központjának igazgatója Fotó: Ádám János

– Németország az Európai Unió legfejlettebb gazdasági hatalma. A világháború totális vereségéből jutottak el ide, a többi között az olcsó energiának köszönhetően. Egy korszak végének vagyunk történelmi tanúi?

– Németország nyersanyagban szegény, de technológiában fejlett ország volt, és most is az. Ez igaz Kínára is. Emlékeztetnék a Mackinder-elméletre. Ez azt mondja ki, hogy egy nyersanyagban szegény ország nem szövetkezhet egy nyersanyagokban gazdag országgal. Azaz: a németek az oroszokkal. Ez az, amit soha nem támogatott az Egyesült Államok. Ilyen szövetség volt például a Hitler és Sztálin közötti paktum is.

– Volt erre példa akkor is, amikor a franciák és a németek között indult el a verseny a Ruhr-vidékért.

– Igen, Amerika akkor sem maradt tétlen. Az első világháború után Franciaország megszállta azt a területet, amely a németek energiaforrása volt. A második világégés után Amerika két döntést hozott: az egyik volt a Marshall-segély létrehozása, amellyel gazdaságilag újraindították Európát. A másik lépés volt az európai integráció támogatása, amely 1952-ben a szén- és acélközösség megalakulásában öltött testet. Ezzel a német és francia bányák, valamint az acélművek közös ellenőrzés alá kerültek. Ettől kezdve már nem kellett versenyezni a Ruhr-vidékért, hiszen kialakult az együttműködés a németek, franciák, hollandok, olaszok és a belgák között. Ez és a Marshall-segély volt a német gazdasági csoda alapja. A franciák és az angolok ugyan jóval több pénzt kaptak, de azok az államok azt elköltötték a gyarmati háborúkra. A németeknek nem volt gyarmatuk, ezért a pénzt a gazdaságukba fektették.

– Ez azt jelenti, hogy Németország kevesebb pénzt kapott, de azt jobban forgatta meg?

– Így van. A németek először a szén- és acélközösségből jutottak olcsó energiához, amely az újjáépítéshez hatalmas erőforrást biztosított. Majd ezt köve­tően fontos lépést tett a külügyminiszterként és kancellárként is meghatározó politikusi pályát befutó Willy Brandt a keleti nyitással. Ez már az olcsó orosz gáz beszerzését jelentette. A hetvenes évektől beindult a nyugatnémet–szovjet üzletelés a gázzal. A németek építették a vezetéket, míg a Szovjetunió olcsó energiaforrással ellátta az akkori Nyugat-Németországot.

– Amerika már akkor sem örült ennek.

– Valóban, ahogy most, úgy a nyolcvanas években sem nézték jó szemmel ezt az összefonódást. Akkor éppen alaszkai gázt akartak Európának eladni, míg most a cseppfolyósított gázt, az LNG-t vetetik meg a kontinenssel. A történelem ismétlődését látjuk.

– Igen ám, de nem mindegy, hogy mi mennyibe kerül.

– A németek sokat nyertek azzal, hogy olcsó energiát kaptak Oroszországból, onnan vásárolták a szenet, az olajat és a gázt is. Ezek segítségével állították elő azokat a termékeket, amelyek iránt világszerte hatalmasra nőtt a kereslet.

– Így alakult ki a németek exportorientált gazdasági modellje?

– Pontosan így van. Az ország olcsó nyersanyagból állított elő prémium termékeket, melyeket nagyon drágán értékesíthetett. Ez addig működhetett így, amíg alacsony volt az energia ára. Most már a második negyedéve látható az, miszerint a németeknek többet kell fizetniük az energiáért, mint amennyi a kivitelből befolyik az országba. Ha ez így marad – és az Északi Áramlat vezetékeinek felrobbantása után úgy tűnik, hogy ez így is lesz –, akkor belátható időn belül esélyük sem lesz az olcsó energiaforrások megszerzésére.

– Ez milyen következményekkel jár?

– Németország exportorientált gazdasági modellje megbukik. Ennek tovagyűrűző hatásai lesznek, hiszen az euró mögött a német, a holland, az osztrák, az észak-olaszországi és a francia gazdaság áll. Ezek között is Németország súlya a meghatározó, majdnem harmincszázalékos arányról beszélünk. Ha a német gazdaság megroppan, akkor az a közös valuta gyengülésével jár. Egyrészt a kamatok miatt, másrészt a gazdasági erő elfogy az euró mögül.

– Ennek már látjuk az előjeleit, ahogy annak is, hogy véget ért az olcsó energiabeszerzés korszaka. Erről mi a véleménye?

– Ami eddig működött, az borul. Németország ráadásul önként mondott le az olcsó, vezetékes orosz olajról, pedig ezt elkerülhette volna. A magyar miniszterelnök ugyanis az unióban kiharcolta ennek a szállítási formának a mentességét az embargó alól. Ezzel éltek rajtunk kívül a csehek és a szlovákok is, de a lengyelek és a németek nem, holott megtehették volna.

– Az elmúlt évtizedek sikertörténetének fényében ezek után mire számít a német vezetés?

– Ha tartósan magas árkörnyezet alakul ki, akkor az kedvez a technológiaváltásnak. A németek azzal vigasztalják magukat, hogy most a drága fosszilis energiáról leválnak és a gazdaság termelőkapacitását a zöldhidrogénre fogják építeni. Ez egy alternatíva, amely új technológián alapul. Ehhez át kell állítani a gyárakat, azaz a teljes gazdaságot. Ha azonban rendelkezésre áll az olcsó orosz energiaforrás, akkor ezt a lépést senkinek nem áll érdekében siettetni.

– Most azonban előállt egy kényszerhelyzet. Ennek a történelmi váltásnak mi az ára?

– Fontos rögzíteni, hogy minderről nem az emberek, hanem a politikai elit döntött. Marad az egekben az infláció, bedőlnek a hitelek, rengeteg vállalkozás tönkre fog menni. Ebben azonban van tudatosság is, a nyugat-európai elit nem akar visszatérni a koronavírus-járvány előtti prosperáló időszakhoz, hanem a klímacélok elérése érdekében harmadára akarja csökkenteni a fogyasztást. Ezzel leegyszerűsítve azt üzenik az állampolgárnak, hogy egyél hetente egyszer húst, de fizess annyit, mintha mindennap ennél.

– Az emberek ezt elfogadják?

– Nem, ezért kell mindent ráfogni az orosz–ukrán háborúra vagy éppen azon belül az Északi Áramlat vezetékei­nek a felrobbanására. Azt kell láttatni, hogy kényszerhelyzet állt elő.

– Mindez kinek az érdekeit szolgálja?

– Ez egy elitprojekt, amely át kívánja alakítani a társadalmat. Ezt szolgálják a szankciók is. Ennek hátterében pedig a globalista elit áll. Arról van szó, hogy Amerikát és Európát össze kell nyitni, a technológiaváltás pedig elvileg azt a célt segítené elő, hogy az Egyesült Államok az Európai Unió erőforrásaira támaszkodva legyűrhesse Kínát.

– Ha ezt a nézetet veszem alapul, akkor az a lényeg, hogy Európát Amerika felhasználja a Kína elleni versenyben. Ezzel viszont Európa elveszíti az önrendelkezését.

– Igen. Ezért történt meg az is, hogy a koronavírus ellen Európában csak az amerikai oltás volt a „jó”, vagy éppen ezért kell most amerikai cseppfolyósított gázt vennie a kontinens országai­nak. Orosz olaj helyett is van amerikai, és tessék csak F–35-ös vadászgépeket venni, mindezt dollárért, így a zöldhasú hegemóniáját sem veszélyezteti az euró. Az Egyesült Államok egyedül már nem tud Kínával versenyezni, ezért kell Euró­pát gazdaságilag Amerika alá rendelni. Kína ezt látja, ezért jött létre például a Sanghaji Együttműködési Szervezet, és ezért zárják ki a dollárt a közös elszámolásból.

– Ezt a folyamatot látják Európában is, hogy ne menjünk messzebbre, az Orbán-kormány sem szeretné feladni a szuverenitást.

– Éppen ezért szeretnék sokan megbuktatni a magyar kormányt, mert szembemegy a fent vázolt törekvésekkel. Ezért is küldték Amerikából a guruló dollárokat a hazai balliberális politikai tábornak a választások előtt. Európa sorsa azonban még nem dőlt el, de az irányok most már a napnál is világosabbak.

Borítókép: Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója (Észak-Magyarország/Ádám János)