– Németország az Európai Unió legfejlettebb gazdasági hatalma. A világháború totális vereségéből jutottak el ide, a többi között az olcsó energiának köszönhetően. Egy korszak végének vagyunk történelmi tanúi?
– Németország nyersanyagban szegény, de technológiában fejlett ország volt, és most is az. Ez igaz Kínára is. Emlékeztetnék a Mackinder-elméletre. Ez azt mondja ki, hogy egy nyersanyagban szegény ország nem szövetkezhet egy nyersanyagokban gazdag országgal. Azaz: a németek az oroszokkal. Ez az, amit soha nem támogatott az Egyesült Államok. Ilyen szövetség volt például a Hitler és Sztálin közötti paktum is.
– Volt erre példa akkor is, amikor a franciák és a németek között indult el a verseny a Ruhr-vidékért.
– Igen, Amerika akkor sem maradt tétlen. Az első világháború után Franciaország megszállta azt a területet, amely a németek energiaforrása volt. A második világégés után Amerika két döntést hozott: az egyik volt a Marshall-segély létrehozása, amellyel gazdaságilag újraindították Európát. A másik lépés volt az európai integráció támogatása, amely 1952-ben a szén- és acélközösség megalakulásában öltött testet. Ezzel a német és francia bányák, valamint az acélművek közös ellenőrzés alá kerültek. Ettől kezdve már nem kellett versenyezni a Ruhr-vidékért, hiszen kialakult az együttműködés a németek, franciák, hollandok, olaszok és a belgák között. Ez és a Marshall-segély volt a német gazdasági csoda alapja. A franciák és az angolok ugyan jóval több pénzt kaptak, de azok az államok azt elköltötték a gyarmati háborúkra. A németeknek nem volt gyarmatuk, ezért a pénzt a gazdaságukba fektették.
– Ez azt jelenti, hogy Németország kevesebb pénzt kapott, de azt jobban forgatta meg?
– Így van. A németek először a szén- és acélközösségből jutottak olcsó energiához, amely az újjáépítéshez hatalmas erőforrást biztosított. Majd ezt követően fontos lépést tett a külügyminiszterként és kancellárként is meghatározó politikusi pályát befutó Willy Brandt a keleti nyitással. Ez már az olcsó orosz gáz beszerzését jelentette. A hetvenes évektől beindult a nyugatnémet–szovjet üzletelés a gázzal. A németek építették a vezetéket, míg a Szovjetunió olcsó energiaforrással ellátta az akkori Nyugat-Németországot.