– Németország az Európai Unió legfejlettebb gazdasági hatalma. A világháború totális vereségéből jutottak el ide, a többi között az olcsó energiának köszönhetően. Egy korszak végének vagyunk történelmi tanúi?
– Németország nyersanyagban szegény, de technológiában fejlett ország volt, és most is az. Ez igaz Kínára is. Emlékeztetnék a Mackinder-elméletre. Ez azt mondja ki, hogy egy nyersanyagban szegény ország nem szövetkezhet egy nyersanyagokban gazdag országgal. Azaz: a németek az oroszokkal. Ez az, amit soha nem támogatott az Egyesült Államok. Ilyen szövetség volt például a Hitler és Sztálin közötti paktum is.
– Volt erre példa akkor is, amikor a franciák és a németek között indult el a verseny a Ruhr-vidékért.
– Igen, Amerika akkor sem maradt tétlen. Az első világháború után Franciaország megszállta azt a területet, amely a németek energiaforrása volt. A második világégés után Amerika két döntést hozott: az egyik volt a Marshall-segély létrehozása, amellyel gazdaságilag újraindították Európát. A másik lépés volt az európai integráció támogatása, amely 1952-ben a szén- és acélközösség megalakulásában öltött testet. Ezzel a német és francia bányák, valamint az acélművek közös ellenőrzés alá kerültek. Ettől kezdve már nem kellett versenyezni a Ruhr-vidékért, hiszen kialakult az együttműködés a németek, franciák, hollandok, olaszok és a belgák között. Ez és a Marshall-segély volt a német gazdasági csoda alapja. A franciák és az angolok ugyan jóval több pénzt kaptak, de azok az államok azt elköltötték a gyarmati háborúkra. A németeknek nem volt gyarmatuk, ezért a pénzt a gazdaságukba fektették.
– Ez azt jelenti, hogy Németország kevesebb pénzt kapott, de azt jobban forgatta meg?
– Így van. A németek először a szén- és acélközösségből jutottak olcsó energiához, amely az újjáépítéshez hatalmas erőforrást biztosított. Majd ezt követően fontos lépést tett a külügyminiszterként és kancellárként is meghatározó politikusi pályát befutó Willy Brandt a keleti nyitással. Ez már az olcsó orosz gáz beszerzését jelentette. A hetvenes évektől beindult a nyugatnémet–szovjet üzletelés a gázzal. A németek építették a vezetéket, míg a Szovjetunió olcsó energiaforrással ellátta az akkori Nyugat-Németországot.
– Amerika már akkor sem örült ennek.
– Valóban, ahogy most, úgy a nyolcvanas években sem nézték jó szemmel ezt az összefonódást. Akkor éppen alaszkai gázt akartak Európának eladni, míg most a cseppfolyósított gázt, az LNG-t vetetik meg a kontinenssel. A történelem ismétlődését látjuk.
– Igen ám, de nem mindegy, hogy mi mennyibe kerül.
– A németek sokat nyertek azzal, hogy olcsó energiát kaptak Oroszországból, onnan vásárolták a szenet, az olajat és a gázt is. Ezek segítségével állították elő azokat a termékeket, amelyek iránt világszerte hatalmasra nőtt a kereslet.
– Így alakult ki a németek exportorientált gazdasági modellje?
– Pontosan így van. Az ország olcsó nyersanyagból állított elő prémium termékeket, melyeket nagyon drágán értékesíthetett. Ez addig működhetett így, amíg alacsony volt az energia ára. Most már a második negyedéve látható az, miszerint a németeknek többet kell fizetniük az energiáért, mint amennyi a kivitelből befolyik az országba. Ha ez így marad – és az Északi Áramlat vezetékeinek felrobbantása után úgy tűnik, hogy ez így is lesz –, akkor belátható időn belül esélyük sem lesz az olcsó energiaforrások megszerzésére.
– Ez milyen következményekkel jár?
– Németország exportorientált gazdasági modellje megbukik. Ennek tovagyűrűző hatásai lesznek, hiszen az euró mögött a német, a holland, az osztrák, az észak-olaszországi és a francia gazdaság áll. Ezek között is Németország súlya a meghatározó, majdnem harmincszázalékos arányról beszélünk. Ha a német gazdaság megroppan, akkor az a közös valuta gyengülésével jár. Egyrészt a kamatok miatt, másrészt a gazdasági erő elfogy az euró mögül.
– Ennek már látjuk az előjeleit, ahogy annak is, hogy véget ért az olcsó energiabeszerzés korszaka. Erről mi a véleménye?
– Ami eddig működött, az borul. Németország ráadásul önként mondott le az olcsó, vezetékes orosz olajról, pedig ezt elkerülhette volna. A magyar miniszterelnök ugyanis az unióban kiharcolta ennek a szállítási formának a mentességét az embargó alól. Ezzel éltek rajtunk kívül a csehek és a szlovákok is, de a lengyelek és a németek nem, holott megtehették volna.
– Az elmúlt évtizedek sikertörténetének fényében ezek után mire számít a német vezetés?
– Ha tartósan magas árkörnyezet alakul ki, akkor az kedvez a technológiaváltásnak. A németek azzal vigasztalják magukat, hogy most a drága fosszilis energiáról leválnak és a gazdaság termelőkapacitását a zöldhidrogénre fogják építeni. Ez egy alternatíva, amely új technológián alapul. Ehhez át kell állítani a gyárakat, azaz a teljes gazdaságot. Ha azonban rendelkezésre áll az olcsó orosz energiaforrás, akkor ezt a lépést senkinek nem áll érdekében siettetni.
