Kopp! – Aforizmák címmel megjelent Kopátsy Sándor közgazdász több mint ötven évet felölelő pályája során írott aforizmáinak válogatott gyűjteménye. Ez a Pallas Athéné Könyvkiadó Kopátsy-életműsorozatának ötödik kötete.
Kopátsy Sándor (1922–2020) olyan fontosnak tartotta az aforizmáit, hogy 1993-ban saját kiadásában jelentette meg „Viharban kanóc légy, ne gyertya!” címmel. Felismerte, hogy az emberek többsége olyannyira elfoglalt, hogy „sokszor csak az egymondatos igazságokkal való ismerkedésre van ideje”. A kötet kiváló korlenyomat is, az író szerint sok tekintetben többet mond az utókornak a XX. század második felének Magyarországáról, mint a forrásmunkák. Arról tanúskodik, „hogy akkor is voltak, akik ugyanúgy láttak, gondolkodtak, mint a rendszerváltozás után”. „A helyzet volt más, nem az emberek. Bizonyítja, hogy a közgazdász sem más ember, ő is benne él a kultúrában, a családban, a szerelemben” – írta a kötet előszavában a neves közgazdász.
Az aforizmák születésének körülményei is sajátosak. Kopátsy Sándor esetében ugyanis az aforizmaírás az életformához, azaz az értekezleteken töltött idő hosszához kötődik. „Akkor születnek, amikor hosszabb írásra nincs időm, vagyis amikor használnak valamire. Minél magasabb beosztásom volt, annál többet ültem értekezleteken. Márpedig ott van alkalom a világ furcsaságain, ellentmondásain, az emberek természetén elgondolkodni.”
Ő maga is úgy látta, hogy néha túl élesen fogalmaz, a megbotránkozóknak pedig így üzent: „…gondoljanak arra, hogy negyven évig soha nem írhattam meg, amit gondoltam”. Ízelítőül néhány jellegzetes Kopátsy-aforizma a kötetből:
A sorsba belenyugodni lehet okos dolog, ellene harcolni nagyszerű érzés, panaszkodni róla azonban mindig értelmetlen.
Mi az igazi szerelem? Amikor a szavak két ember között azonos értelmet nyernek.
Héphaisztosz arra tanít, hogy az lesz a legjobb kovács, aki sánta. Homérosz arra tanít, hogy az lesz a nagy költő, aki vak. De azért ostoba az, aki ebből kultúrpolitikai irányelveket farag. Csak az értelemnek lehet jó a stílusa.
