A közlemény szerint az így létrejövő nagybank Magyarország második legnagyobb bankja lesz, közel 11 ezermilliárd forintos mérlegfőösszeggel, 2,3 millió ügyféllel és számos területen piacvezető pozícióval. A fúzió következő lépésének megvalósításához szükséges felügyeleti engedélyeztetés folyamatban van.
Jóváhagyták az MKB Bank és a Takarékbank egyesülését a közgyűlések
Az MKB Bank és a Takarékbank közgyűlése pénteken elfogadta a Magyar Bankholding fúziós menetrendjének második lépését, ennek értelmében 2023. május 1-jén egyesül a bankcsoport két tagbankja, és MBH Bank Nyrt. néven, egységes márkanévvel és arculattal folytatja működését – tájékoztatta a Magyar Bankholding az MTI-t.

Az MKB Bank közgyűlése döntött az MKB tőkéjének 23 milliárd forintot meghaladó megemeléséről is, amelynek értelmében december 9-ével csaknem 322 milliárd forintra nő a hitelintézet alaptőkéje.
Az egyesülés során az MKB Bankba beolvad a Takarékbank. A bank jövő májusi csatlakozásával lezárul a magyar bankszektorban történelmi jelentőségű, de a régióban is egyedülálló fúziós folyamat – fogalmaztak a közleményben.
A Magyar Bankholding a Takarékbank csatlakozásáig a belső működést harmonizálja, emellett folyamatosan zajlik a munka a banki informatikai rendszerek fejlesztésén és egyesítésén.
A bankholding hangsúlyozta: kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a fúziós folyamat és az átmárkázás lépései a Takarékbank és az MKB Bank ügyfelei számára zökkenőmentesen, minél gördülékenyebben történjenek.
További Gazdaság híreink
A fúziós folyamat végső lépése a Magyar Nemzeti Bank engedélyének birtokában valósul meg, az ezzel kapcsolatos felügyeleti eljárás jelenleg is folyamatban van
– áll a közleményben.
Borítókép: Az MKB Bank egyik modern fióképülete (Fotó: MTVA/Jászai Csaba)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Csendes forradalmat indítottak az osztrák üzletláncok: nem kérnek Ursula von der Leyen Mercosur húsából
Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

Folytatódnak az egyeztetések a fuvarozók és a kormány között
Ma ismét konstruktív egyeztetés zajlott az Építési és Közlekedési Minisztérium, a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között.

4iG-leány nyert 5G-frekvenciapályázatot, ennek az országnak a technológiai fejlődését gyorsítja fel
Az 5G hálózat bevezetésének és a kereskedelmi szolgáltatások megkezdésének határideje 2027 márciusa.

Újabb rekord dőlt meg a magyar áramfogyasztásban, kiderült, hogy mit kell tennie Magyarországnak
Immár hivatalos a 8200 megawatt-közeli adat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Csendes forradalmat indítottak az osztrák üzletláncok: nem kérnek Ursula von der Leyen Mercosur húsából
Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.

Folytatódnak az egyeztetések a fuvarozók és a kormány között
Ma ismét konstruktív egyeztetés zajlott az Építési és Közlekedési Minisztérium, a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között.

4iG-leány nyert 5G-frekvenciapályázatot, ennek az országnak a technológiai fejlődését gyorsítja fel
Az 5G hálózat bevezetésének és a kereskedelmi szolgáltatások megkezdésének határideje 2027 márciusa.

Újabb rekord dőlt meg a magyar áramfogyasztásban, kiderült, hogy mit kell tennie Magyarországnak
Immár hivatalos a 8200 megawatt-közeli adat.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!