„Az elhibázott brüsszeli szankciók miatti nehéz gazdasági helyzetben is kiemelt célunk, hogy fenntartsuk a teljes foglalkoztatást és megvédjük a 2010 óta létrejött egymillió új munkahelyet. Fenntartjuk azt a célunkat, hogy megőrizzük az ország pénzügyi stabilitását és egyensúlyát, így 2024-ben 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycéllal és az államadósság 66,7 százalékra való csökkentésével számolunk. Az elhibázott brüsszeli szankciók miatt megugrott infláció mértékét az év végére egy számjegyűre, majd 2024-ben éves szinten várhatóan hat százalékra csökkentjük” – írták.
A minisztérium kiemelte, hogy bár Brüsszel ismét megtámadta a rezsicsökkentést, és annak eltörlését kéri, a kormány célja az, hogy megvédje a rezsicsökkentett árakat, ezért 2024-ben is marad a rezsivédelmi alap, aminek célja, hogy védelmet nyújtson a kiszámíthatatlan világpiaci energiaárak emelkedésével szemben, ezáltal biztosítva a magyar családok és vállalatok anyagi biztonságát és energiaellátását.
A rezsivédelmi alap kerete meghaladja az 1340 milliárd forintot 2024-ben, aminek a fedezete az extraprofitadókból és egyéb bevételekből származik. „Továbbra is elvárjuk, hogy azok a szektorok is járuljanak hozzá az ország védelméhez, amelyek ebben a háborús helyzetben extraprofitra tesznek szert.”




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!