Az orosz hivatalos adatok szerint az orosz olajexport alig öt százalékát teszi csak ki az európainak, szemben a korábbi 40-45 százalékkal. A legnagyobb importőr így 40-45 százalékkal Kína és negyven százalékkal India lett.
Az orosz olaj különböző keverékekben való megjelenését pedig gyakorlatilag lehetetlen kimutatni, főleg akkor, ha finomított termékként értékesítik harmadik országok bevonásával
– mondta el lapunk megkeresésére Seremet Sándor, az Eurázsia Központ szakértője és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója. Ezzel együtt a szakértők szerint az orosz kőolaj a jóváhagyott Barátság kőolajvezetéken érkező „megengedett” mennyiségeken kívül is megjelenik Európában, csak más útvonalakon.
Egyik potenciális útvonal Azerbajdzsánon át vezethet, a Baku–Tbiliszi–Ceyhan (BTC) kőolajvezeték igénybevételével. Ezt arra alapozzák a Politico egyik vonatkozó cikkében, hogy az azeri kitermelés kevesebb, mint az exportált mennyiség. Ezzel együtt mind Baku, mind a vezetéket üzemeltető BP határozottan megcáfolta, hogy a vezetékben orosz olaj is folyna.
Feltételezhető, hogy az a bizonyos többlet, amire a Politico cikkében hivatkoznak, egyéb Kaszpi-térségbeli olajkitermelőtől, például Kazahsztánból vagy Türkmenisztánból származik. Azerbajdzsán rendelkezik ugyanis a Kaszpi-tenger legnagyobb olajszállító tanker flottájával.
Ezért ez technikailag megvalósítható. Ennél valószínűbb közvetítőnek tekintik Törökországot, Ankara ugyanis az elmúlt évben megduplázta az orosz olaj importját. Ezzel együtt viszont 2022 folyamán jelentősen megnövelte a finomított olajtermékek exportját Európába és az Egyesült Államokba. A szakértő rámutatott, mindez legális.
Seremet Sándor aláhúzta, az EU még 2023-ban is, azzal együtt, hogy jelentős mértékben visszafogta az orosz szénhidrogének importját, jelentős mennyiségeket importál: Kína, India és Törökország után a negyedik fő importőr marad, az orosz cseppfolyósított földgázra pedig nem vetettek ki szankciókat. Ennek megfelelően a háború előtti időkhöz képest negyven százalékkal több orosz LNG érkezik Európába.
Az iparnak a gázon kívül több egyéb orosz ásványra is szüksége van. Ezekre nem vetettek ki szankciókat, kiemelve a kritikusan fontos nyersanyagok kategóriáját. A háború kitörésétől számítva 2023 júniusáig Európába több mint 13,7 milliárd euró értékben érkeztek kritikus nyersanyagok, amely bár jóval kevesebb a háború előtti mutatónál, de még így is jelentős. Az olyan fémek, mint az alumínium, a nikkel, a réz, a platina csoport fémjei, a titán vagy a kobalt, továbbra is szabadon áramolnak Oroszországból. Reális alternatívájuk ugyanis sokak szerint nincs.
Seremet Sándor kitért arra is, hogy az orosz gazdaság jelentősen importfüggő, ami leginkább a külföldi technológiákra igaz. Bár a szankciók bevezetésével Oroszország sok neki szükséges technológiától, ipari cikktől és alkatrésztől elesett, a „betiltott” termékek mégis eljutnak Oroszországba bizonyos harmadik országokon keresztül, azaz a szankciók kikerülése fordított irányban is működik.
A szakértők gyakran említik a dél-kaukázusi és közép-ázsiai posztszovjet országokat ebben a kérdésben. Ezeknek az országoknak egy részét vámunió köti össze Oroszországgal, így az oda Európából exportált termékek mozgása nehezen követhető, de maguk az értintett országok tartanak attól, hogy másodlagos szankciókat vetnek ki rájuk, ezért a kérdést igen diszkréten kezelik. Az egyedüli adatok, amelyek a gyanakvásra adnak alapot a szankciók megkerülésére vadászó elemzőknek, azok az ugrásszerűen megnövekedett Európából származó import- és az Oroszországba irányuló exportmennyiségek. Így például Németország több mint kétszeresére, az Egyesült Államok pedig több mint négyszeresére növelte exportját Örményországba 2022-ben 2021-hez képest. Eközben Örményország majdnem háromszorosára növelte exportját Oroszországba. Ilyen és ehhez hasonló import- és exportanomáliák a régió többi országában is megfigyelhetők.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Makszim Sipenkov)
