Az Amcham (Amerikai Kereskedelmi Kamara) üzleti fórumán tartott előadást Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön. A tárcavezető bemutatta a magyar gazdaság helyzetét, és méltatta a magyar–amerikai gazdasági kapcsolatokat. Hangsúlyozta, hogy az amerikai és magyar gazdasági kapcsolatok az elmúlt években töretlenül fejlődtek, partneri a viszony és zavartalan az együttműködés.
Az Egyesült Államok Magyarország egyik legnagyobb árukereskedelmi partnere, a szolgáltatások külkereskedelmében a második legfontosabb szereplő, emellett hazánk harmadik legnagyobb befektetője, hiszen a mintegy 100 milliárd eurós FDI- (külföldi közvetlentőke-befektetések) állomány nagyságrendileg tíz százaléka köthető az USA-hoz. Az olyan nagy múltú amerikai cégek pedig, mint például a General Electric, a Coca-Cola, a Flextronics, a Jabil Circuit, a Morgan Stanley több mint 21 ezer család megélhetését biztosítják, azaz az amerikai cégek szerepe a magyar gazdaságban és annak teljesítményében kimagasló – olvasható a tárca közleményében.
Nagy Márton kiemelte, hogy 2023 mindenki számára nehéz év volt. A háború és a szankciók hatásai negatívan befolyásolták a gazdasági teljesítményt, miközben a kormány a Gyármentőprogrammal, a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogrammal, a Széchenyi-kártya-programmal, az energiaintenzív vállalatok támogatásával küzdött a munkahelyek és a vállalkozások megmentése érdekében. Az erőfeszítések sikeresek voltak, hiszen az inflációt
5,5 százalékos szintre szorította vissza a kormány, továbbra is több mint 4,7 millióan dolgoznak, bekövetkezett a reálbérfordulat és a gazdaság is növekedési pályára állhatott. Az egyik legfontosabb, hogy nem indult el csődhullám, a vállalkozások működőképesek és versenyképesek maradtak, a magyar munkahelyeket pedig maradéktalanul megőriztük.
A kormány célja, hogy 2024-ben helyreállítsa a növekedést annak érdekében, hogy a GDP újra dinamikusan növekedjen. A növekedés helyreállítása három alappilléren nyugszik. Elsőként helyre kell állítani a lakossági fogyasztást. A reálbérek növekedése szükséges, de nem elégséges, ezért el kell érni, hogy erősödjön a bizalom a magyar lakosságban, tovább kell oldani az óvatossági motívumot. Ezt segíti a minimálbér és a garantált bérminimum megemelése, valamint olyan, az állami szférában végbemenő bérfejlesztések, mint a tanárok, a honvédelmi dolgozók, az egészségügyi dolgozók vagy éppen a rendvédelmi dolgozók béremelése.