Újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatokat indított az igazságügyi miniszter

Tűrhetetlen, ahogyan a légitársaságok az utasokat kezelik a nyári időszakban.

2024. 07. 04. 14:09
Illusztráció Fotó: Világgazdaság/Kallus György
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb nyolc vizsgálatot rendelt el Tuzson Bence igazságügyi miniszter az elmúlt napokban tapasztalt szélsőséges járatkésések és járattörlések miatt. Így összesen már tizenegy vizsgálat van folyamatban. A most indított eljárások a Ryanair és a Wizzair légitársaságok járatait érintik – közölte a tárca. Tuzson Bence igazságügyi miniszter elmondta: 

Tűrhetetlen az a gyakorlat, amit a légitársaságok alkalmaznak. Éppen ezért, nyolc új fogyasztóvédelmi vizsgálatot indítottam el, összesen pedig már tizenegy van folyamatban. Véget kell vetni annak, hogy a légitársaságok semmibe veszik az utasok kényelmét és jogait, és adott esetben családok jól megérdemelt pihenését tegyék tönkre.

 A miniszter szerint az utasok nem lehetnek kiszolgáltatottak, a jogszabályokat be kell tartani. Ha a légitársaságok nem tesznek eleget jogi kötelezettségeiknek, súlyos fogyasztóvédelmi bírságra számíthatnak.

A miniszter hozzátette: 

A légitársaságok annyira túlfeszítik a saját menetrendjeiket, hogy egy reggeli járat késése a nap végére akár több órás csúszást is eredményezhet. Külön kihívás mindez a repterek üzemeltetőinek is, akik szintén az elszenvedői a túlfeszített, átgondolatlan menetrendeknek.

A fogyasztóvédelmi vizsgálat során a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálja, hogy a légi utasok jogaira vonatkozó EK rendeletben foglalt körülmények és feltételek megvalósulása esetén a légifuvarozók a repülőtéren írásos tájékoztatást adtak-e az utasok részére, szükség esetén biztosították-e az átfoglalás lehetőségét, vagy a jegyár visszatérítését. Továbbá az utasok részére meghatározott ellátást kell biztosítani (a legkorábbi időpontra való átfoglalás választása esetén ez étkezést és frissítőket jelent, továbbá adott esetben éjszakai szállást és reptéri transzfert, illetve két ingyenes telefonhívás vagy e-mail-küldési lehetőséget. A fentiek mellett távolságtól függően átalány-kártalanítást (250, 400 vagy 600 euró) is kell fizetnie az utasnak távolságtól függően.

Az Igazságügyi Minisztérium a honlapján rövid tájékoztatót tett közzé, amelyben tájékoztatja a légi utasokat arról, hogy késés, járattörlés esetén milyen jogaik vannak.

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.