Oslo, Budapest, Kijev és Belgrád álltak annak a listának a legkedvezőbb helyein, amely az európai fővárosok euróban megadott bruttó lakossági áramárai szerepelnek. A sorrendet elemzésében a finnországi VaasaETT határozta meg (ahogyan minden más hónapban is) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), valamint az Energie-Control Austria megbízásából. Míg a Budapestre kapott áram- és gázárak szabályozási okokból Magyarország egészére érvényesek, addig más országokban vannak a helyi fővárosétól eltérő árak is.

A töredékét fizetjük az európai átlagnak, viszont aki átlépi az átlagfogyasztási értékeket, annak érdemes észben tartani, hogy már húszszázalékos átlagfogyasztás-túllépéssel a hatóságilag befagyasztott gázár több mint a kétszeresét fizeti, ami 5,24 eurócent volt szeptemberben. Igaz, ez még így is a negyedik legalacsonyabb uniós és az ötödik legalacsonyabb európai tarifának számított. A svéd árak pedig azért kiemelkedően magasak, mert az ottani szolgáltató nagyon kevés háztartást lát el földgázzal.
Az ellátásbiztonságot és a versenyképes árat is biztosítja a Gazprommal való együttműködés
– A magyar állam feladatának és kötelességének tekintjük, hogy az ország energiaellátása hosszú távon biztosított, az ára pedig versenyképes legyen, a Gazprommal való együttműködés pedig nemcsak a versenyképes árat, hanem az energiabiztonságot is jelenti – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Szentpétervári Nemzetközi Gázfórum 2024 csütörtöki plenáris ülésén. Hozzátette: a gázszállítóval kötött hosszú távú szerződés és a további kereskedelmi szerződések alapján a magyar éves gázfogyasztás 60 százaléka már be van tárolva.
Számunkra az energiaellátás biztonságának kérdése fizikai természetű. A fizikai természetet az infrastruktúra határozza meg. Ha van egy csővezeték a forrástól a fogyasztóig, onnan lehet gázt vagy olajat vásárolni. Ha nincs […] akkor ez egy szép álom lehet, de nem lehet helyettesíteni a már meglévő forrást és szállítási útvonalat
– mondta.