Ahol eddig aláírták bérmegállapodásokat, ott jellemzően hét-kilenc százalék közötti emelésben állapodtak meg a felek, de az alacsonyabb kereseti sávokban az ennél nagyobb mértékű, akár két számjegyű béremelés is lehetséges – mondta a Világgazdaságnak Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője. Januártól ugyanis hivatalosan életbe lépett a 2025-ös minimálbér-megállapodás, amelynek értelmében a kötelező legkisebb munkabér összege bruttó kilenc százalékkal, míg a garantált bérminimum hét százalékkal növekedett. A két bérelemet félmillió fő kapja Magyarországon, további félmillió pedig a kettő között, illetve afölött keres. A lap cikkéből kiderül, hogy mindez jelentős bértorlódást okoz, főként a garantált bérminimum, amelynek hatását próbálják ilyenkor kiküszöbölni a cégek.
Mészáros Melinda szerint az eddigi bértárgyalások alapján úgy tűnik, a Covid-időszakhoz hasonlóan csomagajánlatban gondolkodnak a vállalatok, azaz nem biztos, hogy mindenhol lesz alapbérfejlesztés, helyette speciális juttatási csomagot adnak a munkavállalóknak.
Arra is felhívta a figyelmet a Liga vezetője, hogy azoknál a munkavállalóknál, akik éppen a garantált bérminimum felett kerestek, jelentősebb bérfejlesztést kellett végrehajtaniuk tavaly a vállalatoknak, hogy ne forduljon elő az, hogy nulla gyakorlattal rendelkező, pályakezdő munkavállaló ugyanannyi bért kap, mint a tíz éve ott dolgozó szakember.
Emiatt aztán a mediánkeresetek tavaly nemcsak az átlagkereseteknél, hanem még a minimálbér-emelésnél is jobban növekedtek, ami szerinte idén is előfordulhat.