Megkezdődött a felújítás
Bár a Széchenyi Gyógyfürdő jelentős bevételt termel, de költeni is kell rá. Mára ugyanis időszerűvé vált a fürdő komplex rekonstrukciója, ezért a Budapest Gyógyfürdői Zrt. tavaly hároméves, több ütemre tagolt felújítási programot indított, amelynek teljes tervezett költsége eléri a 4,5 milliárd forintot.
Az első ütem már tavaly megkezdődött, ebben az évben egymilliárd forintot terveznek fordítani a munkálatokra. Ebből
- mostanra befejeződött a tűzjelzőrendszer 2024-ben kezdődött kiépítése az épület teljes területén
- megújul a fürdő uszoda oldali főbejáratának kőlépcsője,
- korszerűsítik a lépcső alatti öltözőket, amelyek szigetelést kapnak a talajvíz és csapadékvíz ellen,
- folyamatban van az úszómedence teljes felújítása is,
- megtisztítják és felújítják a medence környezetében található műkőelemeket és korlátokat,
- korszerűsítik a vízgépészeti rendszert, a lábmosót és annak gépészetét is
- a tervek szerint átalakítják a lépcsős napozót is, amely a női napozóterasz területén egy koktélterasszal bővül,
- a teljes légtechnikai rendszer modernizálása is megkezdődik, első ütemben a vízgépészeti rendszerek vegyszertárolóinak szellőzését érintve,
- megkezdődik a termálrészleg teljes felújítása a termálosztály egy-egy részlegének átmeneti bezárásával, de a fürdő többi részének folyamatos üzemeltetése mellett. A felújítás a legrosszabb állapotú, lesürgősebb beavatkozást igénylő teherhordó szerkezetekkel érintett területeken kezdődik, és a legalacsonyabb kockázatúakkal fejeződik be.
A Thermál Online azt is írja, hogy hosszabb távon előkészítik a Széchenyi-fürdő teljes külső és udvari homlokzatainak korszerűsítését, és még mintegy 500-600 négyzetméternyi tetőfelület is felújításra vár, amely eddig még nem történt meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!