A minisztérium a Világgazdasággal azt közölte, hogy február 28-án a törvény mellékletében meghatározott helyszínek közül további 21 épületre lehetett pályázni. A felhívás közzétételét követően 60 napig lehetett a pályázatokat benyújtani. A meghirdetett műemlékek listájából kiderül, hogy Észak-Magyarországtól a Dél-Dunántúlig számos épületre pályázhattak a cégek, illetve az önkormányzatok is.
Az Építési és Közlekedésügyi Minisztérium közlése szerint egyebek mellett az acsai Prónay-kastélyra, a dégi Festetics-kastélyra, a füzérradványi Károlyi-kastélyra, illetve a tatai Eszterházy-kastélyra lehet pályázni.
A lappal a minisztérium tudatta, hogy a pályázóknak szakmai és üzleti tervet kell összeállítania, melynek része egy tízéves felújítási, illetve egy harmincéves fenntartási és üzemeltetési terv is.
A kérelmekről Lázár János – aki a kulturális örökség védelméért felelős miniszter is – dönt a beérkezésüktől számított kilencven napon belül.
„A döntés során a miniszter mérlegeli, hogy a szakmai és üzleti terv alapján elérhető-e az ingatlan fenntartható fejlesztése és örökségvédelmi előírásoknak megfelelő védelme, valamint a műemlékek jövő nemzedékek számára való megőrzése” – írta az Építési és Közlekedésügyi Minisztérium.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!