Védelmi ipar kontra közös agrárpolitika: Brüsszel beáldozná a gazdákat

Az EU többéves pénzügyi kerete kiemelten fektetne a védelmi iparba, miközben a mezőgazdasági szakpolitikára évtizedek óra egyre kevesebb támogatás jut. A közös agrárpolitika megnyirbálásának és a szabadkereskedelmi megállapodásoknak a következményeként tovább folytatódhatna a kisgazdaságok eltűnése.

Folytatódhat a kisebb gazdaságok eltűnése Forrás: Pexels

Számos gazdasági és geopolitikai kihívás között egyensúlyozva terjesztette elő az Európai Bizottság a többéves költségvetési tervezetét – állapítja meg elemzésében Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa. Mint felhívja rá a figyelmet, a jelenlegi tervezetben az egyik hagyományosan legfontosabb uniós szakpolitika kerete, a közös agrárpolitika (KAP) nem szerepel kiemelt prioritásként, ellentétben az uniós védelmi ipar fejlesztésével. A KAP és a halászat várhatóan körülbelül 300 milliárd euróval számolhat: 293,7 milliárd euró a gazdálkodók jövedelmének támogatására, 6,3 milliárd euró piaci zavarok esetén lesz elérhető.

A közös agrárpolitika megőrzésén múlik az uniós kistermelők sorsa (Fotó: ANP/Rob Engelaar)

Ennek ellenére úgy tűnik, hogy a jövő költségvetésének sokkal lényegesebb eleme az európai védelmi ipar megerősítse, mint a KAP támogatása. 

A védelmi ipar fejlesztése eközben az előző ciklushoz képest ötször nagyobb keretösszeggel számolhat: a költségvetés egyik prioritása az Európai Védelmi Unió előmozdítása.

 A védelem finanszírozása különböző forrásokból származna. Egyik ilyen az Európai Versenyképességi Alap, amelynek teljes keretösszege 409 milliárd euró (beleértve a Horizont Európát), folyó áron jelenleg 130,704 milliárd eurót különít el az ellenállóképesség és biztonság, védelmi ipar és űrkutatás céljára. Az európai hálózatfinanszírozási eszköz közlekedési allokációján belül folyó áron 17,651 milliárd eurót különít el kifejezetten a katonai mobilitás céljára. Ezeken kívül pedig ott van még az európai békekeret, egy költségvetésen kívüli eszköz, 30,499 milliárd euróra bővül, hogy hozzájáruljon a békéhez és a nemzetközi biztonsághoz. Ezeket összevetve, úgy tűnik, hogy szinte minden figyelem és erő az európai védelmi ipar megerősítését szolgálja.

Jól látható, hogy az évtizedek során az EU teljes költségvetésének egyre kevesebb százalékát szánják a politikai döntéshozók a KAP támogatására. A különböző zöldítési és környezetvédelmi programok miatt ugyan részesülnek a gazdák támogatásban – ám a támogatások összege már évek óta nem emelkedett, miközben a szabályok egyre szigorúbbak, így a gazdák egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Sőt, a támogatások ellenére, az uniós mezőgazdaság nem tudja elérni a kitűzött zöldítési célokat.

Ezeken felül az is rontja az uniós gazdálkodók helyzetét, hogy a bizottság – a tagállamok tiltakozása ellenére – ismét előterjesztette a Mercosur-megállapodást. A szabadkereskedelmi megállapodás

• a világ legnagyobb, 700 millió egyént magába foglaló piacát hozná létre,
• az európai exporttermékeknek új piacokat nyithatna meg és 
• könnyebb hozzáférést biztosítana bizonyos kritikus nyersanyagokhoz. 

Ugyanakkor a dél-amerikai mezőgazdasági termékek importja hátrányba sodorná a helyi termelőket.

Míg a néhány évtizede egyértelműen az EU egyik legfontosabb szakpolitikájának számító KAP fokozatosan visszacsúszik, a következő többéves költségvetési ciklus egyértelmű nyertese az európai védelmi ipar, a keret ötszörös növelésével, ami a jelenlegi geopolitikai feszültségek tükrében indokolható. Kérdés ugyanakkor, hogy hosszú távon mekkora hangsúlyt fektetünk az európai agrárpolitikára és az európai gazdák és különösen a kistermelők lehetőségeinek tágítására vagy legalább megtartására?

Az uniós támogatások jelenlegi területalapú szerkezete a nagy árutermelőknek kedvez, ösztönzi a földterületek koncentrációját és megnehezíti az új belépők földhöz jutását, illetve elősegíti a termőföld tulajdonlásának koncentrációját. 

Így az EU 2005 és 2016 között 4,2 millió gazdaságot veszített el a tagállamokban, ami az összes egynegyede. Ezeknek körülbelül 85 százaléka öt hektár alatti gazdaság volt.

A támogatások hasonló struktúrákban való folyósítása, ami mellé egy kevésbé szabályozott szabadkereskedelmi megállapodás, a Mercosur is belépne, elsősorban a kisebb gazdaságokat érintené hátrányosan. Valószínű, hogy a dél-amerikai termékek importja miatt az európai termelőknek specializálniuk kellene magukat olyan termékekre, ahol versenyelőnyük lehet. Ez hosszú távon pozitív hatással lehet az európai agrárszektor innovációjára és hatékonyságára, ugyanakkor a kis- és közepes gazdaságok nehezebb tudnának az innovációban versenyezni a nagyvállalatokkal és kevesebb uniós finanszírozáshoz is jutnának hozzá. 

Ez viszont a termelési szerkezet átalakulásához vezethet és a kisbirtokok egyre inkább a kárvallottjai lennének a szakpolitikáknak, helyüket a nagyüzemi gazdaságok vennék át. 

Ezek ugyan hozzájárulhatnak, hogy az EU agáripara versenyképesebb legyen, ugyanakkor felmerül annak kockázata, hogy néhány nagyvállalattól függene az EU polgárainak élelmiszer-biztonsága. Vagyis, az európai védelmi ipar fejlesztése fontos, de legalább annyira fontos, hogy az EU lakosai megfizethető áron, jó minőségű élelmiszerhez jussanak. Ehhez viszont az uniós finanszírozási keretek lényeges reformjára van szükség, illetve a költségvetési prioritások újragondolására: ha a lakosságot nem tudjuk biztonságosan élelmiszerrel ellátni, félő, hogy a védelmi ipar önmagát és részvényeseiket szolgálja, nem pedig az uniós lakosokat.