Simonovits András matematikus, közgazdász mérhetetlen empátiájáról és szolidáris személyiségéről adott tanúbizonyságot, amikor az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, indokoltnak látná a Nők40 program megszüntetését és a nyugdíjkorhatár emelését. A tiszás szakértő szerint a jelenlegi rendszer túl bőkezű a nyugdíjasokkal, különösen az induló nyugdíjak esetében, ezért a magasabb juttatásokat megadóztatná.

Fotó: Attila Kisbenedek/AFP
Simonovits kinyitotta a nyugdíjas-megszorítások „bőségszaruját”
A közgazdász egy másik interjújában arról beszélt, hogy szerinte a legnagyobb nyugdíjakat 10–20 százalékos adóval kellene sújtani. A matematikus és nyugdíjszakértő itt azonban nem állt meg, hiszen egy budapesti „Tisza-sziget” rendezvényen tartott előadáson olyan terveket vázolt fel, amelyek gyökeresen átalakítanák a jelenlegi rendszert.
A Tisza-nyugdíjterv több ponton is a nyugdíjak visszafogását, illetve a juttatások csökkentését célozná:
- már havi 150 ezer forint nyugdíjnál 30 ezer forinttal csökkenne a nyugdíj, ami éves szinten 360 ezer forint mínuszt eredményezne;
- ugyanez a 246 ezer forintos átlagnyugdíjnál 49 200 forint kiesés havonta, ami évente már 590 400 forintot jelent;
- a 300 ezres nyugdíjnál ugyanez 60 ezer és 720 ezer;
- a 400 ezresnél 80 ezer és 960 ezer,
- az 500 ezresnél 100 ezer és 1,2 millió forint, míg
- a 600 ezresnél 120 ezer és 1,44 millió forint, amitől elesne egy nyugdíjas.
Ugyanezen az előadáson Simonovits többek között kijelentette azt is, hogy a 13. havi nyugdíj „teljes nonszensz”, és helyette „kiegyenlítőmechanizmust” vezetne be. Szerinte nem normális, hogy aki több jövedelmet vall be, az magasabb nyugdíjat kap, ezért a degresszív rendszer visszahozását javasolta. A tiszás nyugdíjszakértő leszögezte: az egyenlőtlenség fájdalmas, és ennek szerinte az egyik fő oka, hogy megszűnt a progresszív adózás.
Ezt sem tennék zsebre a hosszú szolgálati idejű nyugdíjasok
Az előadó azt is hangsúlyozta, hogy a reálbér-növekedés „feszültséget okoz” a nyugdíjrendszerben, ezért ezen is változtatni kellene. A Tisza terveinek ez utóbbi pontjai kifejezetten a magasabb jövedelmű, hosszú szolgálati idejű nyugdíjasokat sújtanák.



















Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!