Havi szinten Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegyében nőtt a tulajdonosok és ingatlanközvetítők által feladott hirdetések száma, mégpedig 39 százalékkal. Éves összehasonlításban Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye utcahosszal vezet a 71 százalékos bővülésével, utána következik Heves és Győr-Moson-Sopron, ahol 38, illetve 35 százalékkal nőtt a friss kínálat.
Csak a kínálatbővülés foghatja vissza a drágulás ütemét
A hirdetésfeladások növekvő számának köszönhetően szeptember végén már 135 ezer eladó lakóingatlanból választhattak a vevőjelöltek, ami három százalékkal meghaladja az augusztus végére jellemző 131 ezres szintet. Balogh László hozzátette, az országos kínálatban szeptember végére több mint százezer eladó lakóingatlan-hirdetés felelt meg a 3 százalékos hitel feltételeinek, ami közel háromezerrel több, mint egy hónappal ezelőtt. Budapesten viszont az otthon startos ingatlanok száma közel ezer darabbal nőtt egy hónap alatt, viszont az arányuk jóval alacsonyabb: a több mint 34 ezer eladó fővárosi lakóingatlanból 13 ezer teljesíti a feltételeket. Ugyanakkor szeptember végén közel négyezer hirdetésben kínáltak új építésű budapesti lakóingatlanokat, amelyek 21 százaléka megfelel az Otthon start program feltételeinek, ez az arány pedig növekedést jelent az augusztus végi 18 százalékhoz képest. A budapesti Otthon start programos újlakás-hirdetések száma több mint kétszáz darabbal nőtt szeptember végére, mivel a fejlesztők már elkezdték értékesíteni azokat az új lakásokat, amiket a 3 százalékos hitelre lehet megvásárolni.
– Fontos látni azt is, hogy a beruházók sok esetben csak a típuslakásokat hirdetnek, tehát a tényleges kínálatbővülés a gyakorlatban ennél jóval nagyobb. Csak az elmúlt hetekben öt-tízezer Otthon start programos új lakás építéséről érkezett bejelentés, és néhány nagyobb fejlesztő további tízezer új lakással áll startra készen, hogy piacra lépjenek – fogalmazott Balogh László.
A szakember a jövőről szólva azt mondta,
az elkövetkező hónapokban a kereslet és a kínálat új egyensúlya lesz meghatározó abban, hogy a lakásárak milyen tempóban emelkednek tovább.
Jelenleg ugyanis az intenzív kereslet miatt növekvő pályán vannak, de a kínálat szeptemberben indult látványos bővülése lassíthatja az áremelkedést a lakáspiacon.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!