Pénteken reggel ismét a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt Orbán Viktor. A miniszterelnök egyebek mellett az Index által nyilvánosságra hozott, a Tisza Pártnak tulajdonított programról is kifejtette véleményét.
Orbán Viktor szerint a baloldal nagyon szeret adót emelni, függetlenül az ország tényleges helyzetétől. A miniszterelnök szerint azt gondolják, hogy a gazdaság igazságtalanul működik, amit úgy kell megoldani, hogy el kell venni a pénz nagy részét, és majd ők ezt újraosztják.
„Ez a radikális különbség a jobboldali logikához képest, ami az mondja, hogy az emberek döntsék el, mire költik a pénzüket. A jobboldal a közös költségekhez szükséges adót szedi be, egyetlen ponton avatkozik be, a családi adókedvezményeknél. Tehát két világlátás áll szemben egymással. Az embernek kihull a haja, amikor a Tisza gazdasági tervét olvassa” – fogalmazott a miniszterelnök, aki hozzátette, hogy látta a dokumentumot, a Tisza gazdaságpolitikai programjáért felelős embernek az aláírása rajta van a papírokon, ezért szerinte nem kérdés, hogy valódi programról van szó, és valódi veszélyről.
Orbán úgy véli, hogy a megszorítócsomag mögött az áll, hogy a baloldal szerint az Európai Unió kérése helyes az orosz–ukrán háború finanszírozására, ezért be kell gyűjteni a pénzt. A jobboldal viszont erre nem ad.
Ez magyarázza ezt az agybajszerű programot. Elvesznek ezermilliárdokat a családoktól és a cégektől. Ezek alá vannak írva, érdemes komolyan venni. Nincs miről beszélni, ez egy valódi program. Ha a magyarok ezt választják, tudniuk kell, hogy súlyos pénzügyi következményekkel jár
– jelentette ki a kormányfő.
Orbán Viktor kiemelte, hogy ha a Tisza programja életbe lépne, akkor amiatt a minimálbér-emelést el lehet felejteni.
A miniszterelnök szerint azzal ugyanis nem lehet megvalósítani a csütörtökön bejelentett emeléseket, mivel a 2026-os hétszázalékos, illetve 11 százalékos növelés csak a jelenlegi gazdasági programmal valósulhat meg, ebből indultak ki a foglalkoztatók és a szakszervezetek is, amikor a megállapodás megszületett.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!