A nagy mennyiségben felgyülemlett hó elsősorban melléképületek tetőszerkezeteinek, illetve előtetőknek a beszakadását okozta. Az épületeken összegyűlt hó ugyanakkor más szempontból is veszélyt jelent. Gyakori eset, hogy a társasházak nagy tetőfelületeiről megcsúszó hótömeg zuhan le, amely jelentős károkat okozhat az alatta parkoló járművekben. Ebben az időszakban jellemzőek még a nagyobb hótömeg olvadása miatt kialakuló beázások, amelyek a víz visszafolyásából erednek.

A biztosító szerint a következő időszakban további kárbejelentések is várhatók a nyaralók ellenőrzése során. Amint az időjárási viszonyok lehetővé teszik, sokan felkeresik majd üdülőingatlanjaikat, ahol szintén előfordulhat, hogy havazás okozta károk helyreállítására, így újabb kárbejelentésekre lesz szükség.
Figyelemmel az ónos eső miatti riasztásokra, a Groupama szakértői arra számítanak, hogy a gépjárművekkel, illetve személyi sérülésekkel kapcsolatos kárbejelentések száma is emelkedhet a következő napokban. A biztosító szakemberei erre az időszakra is felkészültek, többek között videós kárszemle-lehetőséggel és dedikált kármenedzseri szolgáltatással.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!