– Ásványkincsekben ugyan nem dúskál Magyarország, de egy másik tényezőben, az emberi tudásban igenis bővelkedik, ezt pedig hazánk és Európa előnyére, versenyképességének a javítására kell fordítani – mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny keddi díjátadóján a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Hozzátette: – A várakozásokkal ellentétben az Európai Unió versenyképessége az utóbbi időben nem növekedett, ugyanakkor Magyarország kiemelkedő helyet foglal el az innovációs képességek terén.
A miniszter a fiatal tehetségek hazai támogatásának számos lehetősége között említette a Nemzeti tehetség programot, amelyben a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlásával bárki hozzájárulhat a magyar tudás támogatásához, a kormány pedig a beérkező összeget állami forrásból megduplázza.
A programban jövőre 4,2 milliárd forint áll majd rendelkezésre az idei 3,5 milliárd után, évente 350 ezer diákot érnek el ily módon
– tájékoztatott a miniszter a Magyar Innovációs Szövetség kezdeményezésére harmincadik alkalommal megtartott verseny záróeseményén. Novák Katalin beszélt továbbá a Stipendium Peregrinum ösztöndíjról, amellyel a fiatal tehetségek külföldi egyetemi tanulását támogatják.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
Az összesen száznegyven pályázat közül 13 érkezett határon túli magyar fiataloktól. A zsűri elsősorban azt vizsgálta, hogy az adott ötlet eredeti, újszerű-e, tudományos szempontból megalapozott-e, a pályázó alkalmas-e a kidolgozásra, illetve hogy a várható eredmény hasznosítható-e, vagyis valódi innováció válhat-e belőle. A bírálóbizottság négy első, négy második és három harmadik ítélt oda, 11 pályázatot kiemelt dicséretben, további 44-et pedig dicséretben részesített, elismerte továbbá a tanárok és középiskolák tehetséggondozó tevékenységét is.
Az első díjakat
Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke, a verseny szervezőbizottság elnöke (akivel korábbi interjúnk itt olvasható) felidézte, hogy az Európai Unió 1988 óta szervezi hivatalosan a Fiatal Tudósok Versenyét, melynek célja előmozdítani a 14–19 év közötti fiatal tudósjelöltek együttműködését, hozzájárulni az ígéretes fiatal tehetségek fejlődéséhez. A döntőt először 1989-ben rendezték meg Brüsszelben, és azóta egy-egy európai ország látja vendégül a fiatal diákokat.