– A válság becslések szerint naponta 15 milliárd forintjába került az országnak. Ha úgy számolunk, hogy a rendkívül sikeres oltási programnak köszönhetően nagyjából 45-60 nappal hamarabb lehetett feloldani a korlátozásokat, mint több versenytárs országban, akkor ez azt jelenti, hogy megspóroltuk a bruttó hazai termék mintegy 1-1,5 százalékát. Ez legalább hatszázmilliárd forintot jelent – mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal csökkent az élelmiszerek ára
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.