Vigasztalás és fenyegetés minden időkre
Két értelmes mondatot tudok oroszul, az egyik a „Kézirat sosem ég el”, (a másikat nem mondom meg), és körülbelül így hangzik leírva: Rukopiszi nye goarjat.
Megújult Magyarország afrikaisertéspestis-mentesítési terve, amely egyebek mellett a kártalanítási eljárásra is több változást tartalmaz – ismerteti a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján hétfőn.

Nyolcvanhat sötét delfin, köztük két néhány napos borjú pusztult el Namíbia délnyugati partjainál.

Egy 2019-es kormányzati döntéssel Magyarország 1000-ről 1200 főre növelte az ambíciószintjét. A Magyar Honvédség két NATO-misszióban teljesít a legnagyobb létszámban szolgálatot.


Debreceni kutatók az elmúlt években hazánkban, Erdélyben és a Partiumban, valamint a Felvidéken összesen több mint ezer temető flóráját tekintették át. A temetők 45 százalékában találtak védett növényfajt.

Az alap forrásainak 30 százalékát a termelők által fizetett éves hozzájárulás, 70 százalékát a vidékfejlesztési támogatás biztosítaná – tudatta Feldman Zsolt.

Fontos, hogy évente egy kiemelt napon felhívjuk a figyelmet az élővilág sokszínűségére, az állatkertek természetvédelmi szerepvállalására – mondta a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár.

Magyarországon olyan jövedelemstabilizáló eszköz bevezetését tervezik, amely lehetőséget nyújt a gazdálkodóknak az eddig nem biztosítható kockázatok érdemi csökkentésére – mondta az agrárminiszter.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn feloldotta a magas patogenitású madárinfluenza miatt elrendelt korlátozásokat Komárom-Esztergom és Hajdú Bihar megyében. A továbbiakban mind a belföldi, mind az unióba irányuló baromfiszállítások

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.