Így lehet használni a vármegye- és országbérleteket a balatoni vonatozáshoz
Fontos részleteket közölt a MÁV.
Utak, hidak és járdák fejlesztésére pályázhatnak vidéken az ötezernél kisebb lélekszámú települések.

Az állami struktúra helyett a piacihoz hasonló működés létrejöttét szorgalmazza az építési és közlekedési miniszter.

Az eddigi számok alapján a mindössze 1890 forintba kerülő kedvezményes országbérlet a legnépszerűbb, eddig mintegy 68 ezer kelt el.

A korábban törölt németországi járatokat újra kell ütemezni – írták a tájékoztatóban.

Erre az eredményre jutott a Greenpeace környezetvédelmi szervezet harminc országot vizsgáló felmérése.

A kormányszóvivő elmondta, hogy az utazási kedv nem csökken, a hosszú hétvégén mintegy 200 ezer vendég 362 ezer vendégéjszakát töltött el hazai szálláshelyeken.

Nem vette át a magyar szerelvényt a német személyzet, háromszázötvenen találták magukat a cseh határállomás peronján.

„A vb nemcsak a kilencnapos versenyről szól, hanem arról is, hogy az esemény milyen pozitív örökséget hagy maga után.”

Késésekre kell számítani.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.