Spórolunk az óraátállítással?
A hét utolsó napján egy órával vissza kell állítanunk az óráinkat. Hogyan terheli meg az átállás a szervezetünket, és tényleg spórolunk vele?
Magyarország gazdasági növekedési lehetőségei a még világszerte húzóágazatnak számító autóiparban vannak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

Közbenső ítéletében megállapította a Fővárosi Törvényszék a cég kártérítési felelősségét két, az iszapömlés kapcsán indított kártérítési perben.

Jelentős késéssel közlekednek a vonatok a pécsi vonalon – közölte a Mávinform csütörtökön.

Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka nemleges választ adott a Magyarország által feltett, a MÁV ÁBE ügyfelei kártérítésére vonatkozó kérdésre.

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő két bérleti hangversenyén Regis Pasquier neves francia hegedűművész lép pódiumra.

Sok lépést tettek az elmúlt években a közbiztonság javulásáért – jelentette ki Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere.

A tilos jelzés ellenére hajtott gépkocsijával egy sofőr a vasúti kereszteződésbe, és összeütközött egy személyvonattal Pusztamonostor belterületén.

Németh Lászlóné és Fónagy János szakszervezeti vezetőkkel tárgyalt pénteken Budapesten a Liga Szakszervezetek székházában.

Csábos vonalú konyhai eszközök, sci-fibe illő tévékészülék, ős hifitorony és kommunista autótelefon: pár napig még nyitva a Bozzay 100. kiállítás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.