A rendőrség figyel: óvatosan a vasúti átjárókban!
Közös ellenőrzéseket tart az ország kiemelten veszélyes vasúti átjáróiban a MÁV és rendőrség csütörtökön – közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Leszakadt a felsővezeték, emiatt 15-20 percet késnek a vonatok a ceglédi vasútvonalon – tudatta a Mávinform szerdán.

Halálos vonatgázolás történt szerda reggel Ajka és Devecser között, emiatt jelentős késéssel közlekednek a szerelvények a Budapest–Székesfehérvár–Szombathely vasútvonalon – közölte a Mávinform.

A magyar vasút továbbra is biztonságos, és alaptalanok a médiában megjelent feltételezések, amelyek szerint Magyarországon évente húsz-harminc alkalommal kerülnek veszélybe az utasok – közölte a MÁV Zrt. hétfőn.

Fél órát késnek a vonatok a Budapest–Hatvan–Miskolc vonalon, mert hétfő kora délután a vihar megrongálta a felső vezetéket – közölte a Mávinform az MTI-vel.

Van igazságtartalma – így kommentálta azt az értesülésünket Christian Kern, az ÖBB vezérigazgatója, hogy tárgyalásokat folytatnak a magyar kormánnyal az egykori MÁV-leány, a Rail Cargo Hungaria részleges reprivatizálásáról. Az osztrák állami vasútvállalat

A jövő év elejére állhat fel az új kafetéria-rendszer, amelynek első eleme az idén júliusban induló, a szálláshelyek igénybevételéhez kapcsolódó Széchenyi-pihenőkártya. A kormány már olyan új elemek bevezetésén is dolgozik, amiket például a vendéglők és a

Nagyvonalú külsős szakértői szerződések, eladott, majd visszabérelt ingatlanok, udvari festőművész foglalkoztatása – néhány adalék a MÁV ügyeit vizsgáló országgyűlési bizottság utolsó ülésén elhangzottakból. A testület a szocialisták távollétében egyha

További négy személyt gyanúsít a rendőrség a MÁV Informatika Zrt.-nél feltárt hűtlen kezelés és orgazdaság ügyében folytatott nyomozásban – értesült lapunk. A jelenleg tizenkét gyanúsítottat felvonultató eljárásban a nyomozók eddig több mint ötvenmillió f

Több mint 27 milliárd forintot tesznek ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa által okozott károk felszámolásának és az újjáépítésnek május végén összegzett költségei, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) összesítése szerint ebből ápril

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.