Kortárs alkotók viszonyulása az eucharisztiához
Az egyházművészetnek jóformán nincs gyakoribb témája az eucharisztia, vagyis az oltáriszentség megjelenítésénél, a benne megtestesülő Jézus Krisztussal.
A rendezvény egyik fontos célja, hogy a magyar nemzeti kultúra megvédése egyúttal az egész európai kontinens civilizációját, kultúráját védje.

Szégyen!

Dzsudzsák Balázs gólpasszt adott a Fradi ellen, de nem cáfolt rá az őt továbbra is mellőző Marco Rossira.

A kongresszus tiszteletére az MMA iparművész és képzőművész tagjainak alkotásaiból májusban nyílt tárlat a Római Magyar Akadémián.

Vörös Győző ókorkutató régészprofesszor munkájáról, az elmúlt bő évtized szentföldi magyar ásatásairól szóló könyvet adott ki a Magyar Művészeti Akadémia.

A berni 3-2 után Budapesten is 3-2-re nyert a svájci csapat a magyar bajnok ellen a BL-selejtezőn.

Idén első alkalommal kerül megrendezésre a négynapos programsorozat, a Dunakanyar Operafesztivál.

A BL-selejtező statisztikája alapján nem derül ki, melyik csapat játszott tíz emberrel.

Franck Bolinak bizonyítania kellett és megtette, ráadásul kiderült, Ryan Mmaee-val együtt is hatékony lehet a Fradiban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.