Három ponton is elbukhat Karácsonyék mikroadományos védekezése
Jogi elemzés: összevetettük az adománygyűjtés előírásait és a főpolgármesterhez vezető finanszírozási botrány eddig megismert eseményeit.
.Nem a Ferrari volt az egyetlen luxusautó.

A bűncselekménygyanús ügy szereplői a teljes tagadástól eljutottak a beszédes hallgatásig.

A Golden Globe oldalán megjelent közlemény szerint barátságban vált el egymástól Návai Anikó és a díjról döntő testület.

A főpolgármester és a többi baloldali érintett egyelőre hallgat a 99 Mozgalommal összefüggő botrányról.

A hivatalos értesítések soha nem tartalmaznak mellékletet, hiszen egy ilyen dokumentum kizárólag az ügyfélkapus hitelesítési folyamat után érhető el.

A tíz adománygyűjtő láda hitelesítéséből egyet elismert két szocialista, ám a többi kilencen is az ő aláírásuk szerepel.

Két szocialista politikus nevével hitelesíthették a 99 Mozgalom bűncselekménygyanús adománygyűjtését.

Sok mindent tisztázhatna, ha Perjés Gábor elmondaná, milyen szerepe volt Tordai Csabának a 99 Mozgalom „mikroadomány-gyűjő” akciójában.

A Magyar Nemzet most videóban mutatja be, amit az ügyről eddig tudni lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.