Fasiszta kommunizmus
Láthatóan gondban vannak az itthoni haladó erők, mert nem Magyarországon kapott közel 18 százalékot egy szélsőjobboldali jelölt, hanem kettes számú bezzeg országukban, Franciaországban. S mintha a politikai gyilkosságok sem a barbárok által lakottként leí
Milos Zeman cseh kormányfő hétfőn megerősítette: Prága mérlegeli, hogy kárpótlást nyújtana azoknak, a II. világháború után Csehszlovákiából kitelepített szudétanémeteknek, akik bizonyíthatóan antifasiszta tevékenységet folytattak, vagy megjárták a koncent
Békésen telt Bécsben a hitleri Németország kapitulációjának évfordulóján a nap első fele, néhány incidensre azonban sor került: a bécsi egyetemen a diákok összecsapásában megsérült a Siegfried szobor, egy idős urat pedig tojással dobáltak meg. A bécsi ren
Szélsőséges jelszavak is elhangzottak kedden a moszkvai Vörös téren, az Együtt haladók (Iduscsije vmesztye) nevű Putyin-párti ifjúsági szervezet gyűlésén.
Bécs főpolgármestere szerint szégyen a városnak, hogy egyesek gyászolni akarnak a náci Németország legyőzése napján. Az egykori felszabadítók számos nő megerőszakolásával is gondoskodtak arról, hogy az osztrákok ne csupán kedvező emlékeket őrizzenek rólu
Csehországban elutasításra talált Benita Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter-asszony hét végi javaslata, hogy a prágai kormány nyújtson "jelképes kárpótlást" a Csehszlovákiából a II. világháború után kitelepített szudétanémeteknek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.