

Ellenzéki fanyalgás és ötletbörze
A kormányfő által bejelentett gazdasági intézkedések még mindig nem elegendőek a járvány gazdasági és társadalmi hatásainak kezelésére – közölte Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

Megállapodtak a bérekről az Audinál

Nem nemi kérdés itthon a bér
Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő kiemelte: megtéveszti a közvéleményt az a politikus, aki azt állítja, az uniós statisztikai hivatal módszerével mért nemek közti fizetéskülönbség eltűnhet.

Bajban a bankok Libanonban
A közel-keleti ország felfüggeszti adósságtörlesztését, mivel mostanra leapadt a devizatartaléka, utolsó dollárjaiból pedig nem fizeti ki a jórészt belföldi hitelezőit.

A vártnál erősebben nőtt az Egyesült Államokban a foglalkoztatottság
Erőteljesen, a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma februárban az Egyesült Államokban, jelezve, hogy a gazdaság jól teljesített azelőtt, hogy az Egyesült Államokban is megjelent és gyorsan terjedni kezdett az új koronavírus.

Bérmegállapodás a vasútnál
Átlagosan tíz százalékkal nőhet a vasutasok és a volánosok fizetése az idén – értesült lapunk. A MÁV-nál a tegnapi tárgyalások során már megállapodtak a szakszervezetek a munkáltatóval.

Az Európai Bizottsághoz fordul a nemzeti vagyonért felelős miniszter a posta ügyében
Az Európai Bizottsághoz fordul a posta ügyében a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter – erről Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában csütörtökön.

Gajdics Ottó: Frontális hülyeség és csordaszellem
Olyan mennyiségű ostobaság hangzott el ugyanis mostanában a Nemzeti alaptantervvel kapcsolatban, hogy elképesztő bátorságról tesznek tanúbizonyságot mindazok, akik feliratkoznak a különféle tiltakozó listákra.

A nők ereje és védelme állt a nőnapi konferencia fókuszában
Miniszterek és államtitkárok is felszólaltak a Fiatal Családosok Klubja és a Magyar Női Unió immár hagyományos nőnapi konferenciáján.
