Kétszeresen is meg kell majd küzdeni a 2022-es győzelemért
Dömötör Csaba úgy véli, Budapesten olyan emberek kerültek fontos pozíciókba, akikről az egykor volt Napkelte című műsor vendéglistája jut eszünkbe.
Sajátos helyzet alakult ki Magyarországon: nagy valószínűséggel az alacsony kamatkörnyezet és az óvatos befektetői hozzáállás miatt jelentős készpénzmennyiség halmozódott fel, főként a háztartásoknál.

Az MSZP-kormányok alatt romokban volt az ország, azonban a jelenlegi kormánynak köszönhetően a gazdaság helyzete lehetővé teszi, hogy a bérek emelkedhessenek – áll a Fidesz közleményében.

Az átmeneti időszak elsősorban a kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás elérésére szolgál, de uniós részről többször is hangoztatták, hogy ez ilyen rövid idő alatt lehetetlen.

Magyarország visszakapta szuverenitását, ezzel párhuzamosan 30 éve alakult meg az Amerikai Kereskedelmi Kamara is, azóta az Egyesült Államok végig Magyarország mellett állt – hangsúlyozta a külügyminiszter.

Tavalyhoz képest idén tíz százalékkal csökkent a kilakoltatások száma – mondta a Magyar Nemzetnek a végrehajtói kar elnöke.

A Volánnál, a MÁV-nál, illetve az állami fenntartású víziközmű-szektorban évente legalább tíz százalékkal nőhet minden dolgozó fizetése.

Egyre nagyobb szakadék tátong a kereskedelemben a munkáltatók között a bérköltség tekintetében, egyes áruházláncok a törvényben rögzített 8 százalékos béremelést is alig tudják kigazdálkodni, mások viszont akár 13-15 százalékot is hajlandók megadni – mond

Az Eurostat kimutatásai szerint egy év alatt 12,8 százalékról 7,4 százalékra mérséklődött a nélkülözésnek kitett idős emberek aránya.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.