

Röviden
Egyeztetés a bérekről A gazdasági kabinet rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi László Csaba pénzügyminiszter, amelyre meghívja a munkavállalók, a munkaadók és a jegybank képviselőit annak érdekében, hogy közösen tisztázzák a jövő évi

Tisztelt Szerkesztőség!

Hogyan lesz az ötven százalékból tíz?

Hét nap krónikája
Medgyessy Péter jelenlétében, a budapesti Kempinski Szállóban ünnepelte vasárnap Adrian Nastase miniszterelnök a román nemzeti ünnepet, amely az 1918-as gyulafehérvári nemzetgyűlésnek állít emléket. Ez mondta ki Erdély csatlakozását Romániához. A szálló e

Volán-dolgozók demonstrációja
A huszonnégy Volán társaság, mintegy ezerkétszáz munkavállalója tartott tegnap demonstrációt a tulajdonosi jogokat gyakorló Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. budapesti székháza előtt. Tudósításunkban megszólalnak a tüntetők, ismertetjük az ÁP

December 5.: Magyar politikai élet (1.)
Lemondásra szólítják Járai Zsigmondot; Utolsóból éllovasok?; a Fidesz szerint a bérpolitikát nagyotmondás jellemzi; alkotmányügyi bizottság előtt a Btk. módosítása; bizottsági támogatás a kormány véleményével szemben is.

2002. II. negyedév – gazdasági összefoglaló
2002. II. negyedévének gazdasági vonatkozású eseményei:

Békesi: túlköltekezik az állam
Békesi László szerint a magyar gazdaság már két éve egy olyan fenn nem tartható pályán halad, amely előbb utóbb zsákutcába vezet. A volt pénzügyminiszter szerdán Szekszárdon, a Magyar Vállalkozói Szalon rendezvényén tartott előadásában kifejtette: az a ga

Elinflálódhat a közszféra idei béremelése
Nehéz helyzetbe kerültek a közszféra szakszervezetei, miután az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a szociális partnerek úgy döntöttek, hogy 2003-ban nem emelkedik a minimálbér. A szeptemberi béremelés jövő évi reálértékének megőrzését az érdekvédők viszon
