

Csak másodszorra „cáfolt” áremelés
Már a miniszterelnök asztalán fekszik az a szigorúan titkos, a Pénzügyminisztériumból (PM) származó dokumentum, amely szerint jövőre az átlagos inflációt meghaladó mértékű áremelés várható az energetika, a vízgazdálkodás és a közlekedés területén –

Tóth József a közalkalmazotti bérekről
Tóth József angyalföldi szocialista polgármester, országgyűlési képviselő tájékoztatása szerint a XIII. kerületben dolgozó mintegy háromezer közalkalmazott 37 százaléka 50 százalék alatti, 16 százaléka 50 százalékos, 47 százaléka pedig e feletti béremelés

Visszafogott béremelés
László Csaba pénteken bejelentette: 2003-ban óvatos jövedelempolitikára van szükség, így nem tartható a tíz százalék feletti bérkiáramlás. A pénzügyminiszter elmondta: a kormány alacsony bruttó emelést kíván végrehajtani, mivel elsősorban a bérek nettó ér

A fiatalokat nem vonzza az orvosi pálya
A gyermekgyógyászat különleges feladatokat ró orvosra, ápolóra, szülőre egyaránt. A feltételek pedig egyre romlanak, s hogy ezt a betegek még nem mindenütt érzik, az nem az egészségügy érdeme, hanem néhány elszánt emberé.

Megalakult az új egyeztető testület
Tegnap megtartotta alakuló ülését a társadalmi párbeszéd legmagasabb szintű fóruma, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), miután a munkavállalói és munkáltatói képviseletek, illetve a kormány aláírta az érdekegyeztetés megújításáról szóló dokumentumot.

A Medgyessy-csomag
Június 5-én hozta nyilvánosságra a Nemzetközi Valutaalap Magyarországról szóló értékelését, amelynek azonban az IMF álláspontját készségesen visszhangzó honi sajtó nem szentelt különösebb figyelmet. Talán azért, mert meglepetésére az IMF kitűnő bizonyítvá

Megalakult az Országos Érdekegyeztető Tanács
Az érdekegyeztetés megújításaként pénteken Budapesten megalakult az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), az új fórum az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) jogutódjaként a megegyezés igényével tárgyalja majd az egyes témaköröket.

Béremelés célzott támogatásból

Megállapodás a béremelésről
A felsőoktatásban dolgozók átlagosan 50 százalékos béremelésének végrehajtásáról szóló megállapodást írt alá Hiller István, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára és a szféra reprezentatív érdekképviseletei nevében Kis Papp László, a Felsőoktatás
