Sok a rejtély a szilveszteri gázolás körül
Halálos közlekedési baleset ügyében vizsgálódik a rendőrség, de sok a tisztázatlan körülmény.
Sokan várják már, hogy útra kelhessenek a hosszú bezártság után: a turisták többségét a koronavírus-oltás igazolása érdekli.

Franciaországban egy férfi fejét leszakította egy felrobbanó szerkezet.

Rendhagyó módon, üres utcákkal és szigorú korlátozásokkal köszöntötték az új évet Európa-szerte az emberek.

Sikeres a járványkezelés a Belvárosban, és emellett még a tervezett fejlesztések is megvalósultak – mondta lapunknak Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester.

A kisbusz ötvenméteres zuhanás után a befagyott tóban landolt, senki sem szenvedett komoly sérülést.

A 2020-as esztendő nemzetközi sportösszefoglalója, középpontban Formula–1, tenisz és kerékpár.

Megérkezett a Dakar-rali mezőnye Szaúd-Arábiába, Dzsiddába, ahol a versenyzőket 48 órás karanténba helyezték.

Koccanások, életveszélyes balesetek, kicsúszások, pontvesztések, meglepő győzelmek, őrült versenyek.

255 mentőállomáson egyszerre 1700 mentőápoló, mentőgépkocsi-vezető, mentőtiszt, mentőorvos és mentésirányító lesz szolgálatban a karácsonyi ünnepek alatt – közölte az OMSZ-szóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.