Csányi Sándor: „Nem indokoltak a több tízezer eurós fizetések”
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke szerint a magyar bajnokság színvonala határozottan javult.
46 ezer évvel ezelőtti őseink nyomaira bukkantak a régészek Bulgáriában.

A hazánkról szóló fejezetet a Nyílt Társadalom Alapítvány által finanszírozott Political Capital készítette.

Az ünnepelt, a járvány kapcsán, lélegeztetőgép közeli állapotban kapkodja a levegőt.

Huszoneggyel nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma 24 óra leforgása alatt Bulgáriában, és ezzel 1632-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma, közülük 177-en egészségügyi dolgozók – közölte hétfőn Dimo Dimov, a járvány elleni küzdelmet irányító

Vidáts Csaba a Vasasban lett elismert futballista, később borászként is nevet szerzett magának.

Hiába az ellenzéki hangulatkeltés, alacsony a magyar halálozási ráta az unió tagállamaihoz képest.

A World Justice Projec március 11-én hozta nyilvánosságra a jelentést, akkor különösebb publicitást nem kapott.

Száz éve kezdődött az 1920. évi olimpia, amelytől kétszeresen is megfosztották Magyarországot.

Öt hónappal a térdműtétje után edzésbe állhat a magyar labdarúgó-válogatott védelmének oszlopa, Willi Orbán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.