
A helyi márkákat, termékeket, szolgáltatásokat igyekszik felkarolni a januárban induló új Széchenyi-terv, amelynek A gyógyító Magyarország címet viselő első fejezetét a tárca tegnapi szakmai konferenciáján ismertette Horváth Endre. A Nemzetgazdasági Mi
Akár első kiadású Petőfire is szert tehetünk a Honterus antikvárium mai aukcióján, és a borászok, a térképgyűjtők és a jurátusok számára is érdekes darabokat tartogathat az árverés.
Magyarországot mint terméket, mint országmárkát kell felépíteni turisztikai értelemben is, amelynek központi eleme lehet az egészség, tágabb értelemben az életminőség, de ez nem azt jelenti, hogy szanatóriumországot kell építenünk – mondta Horváth Endre g
Kisboldogasszony napján, szeptember 8-án a csíksomlyói kegytemplomban hét erdélyi ferences teszi le örökfogadalmát Orbán Szabolcs erdélyi tartományfőnök kezébe – közölte a Ferences Sajtóközpont.
Magyarországról kaptak segítséget a székelyföldi árvízkárosultak, akiknek a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) adományozott húszezer eurót és húsz tonna cementet – olvasható Tőkés Lászlónak, az Európai Parlament (EP) alelnökének csütör
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.