Tízmilliárdokat kér Brüsszel, miután Ukrajna miatt kiürült az uniós kassza
Dömötör Csaba államtitkár közölte, hazánk még egy petákot sem kapott a nekünk egyébként járó uniós forrásokból.
A magyar bajnok idegenben játszik először július 11-én vagy 12-én, egy hétre rá lesz a visszavágó.

Zsigó Róbert, a Fidesz politikusa elmondta, hogy súlyosan veszélyeztetné az ország békéjét, ha a baloldal lenne kormányon.

Az államtitkár emlékeztette a párbeszédes politikust, hogy a baloldal több alkalommal nem jelent meg a pedagógus-életpályamodell módosításáról szóló törvény egyeztetésein.

Az államtitkár hangsúlyozta: azon dolgoznak, hogy a háborús válság alatt is minden lehetséges módon védelmet nyújtsanak a családoknak.

Dömötör Csaba nemzeti érdeknek nevezte Magyarország uniós tagságát.

Dömötör Csaba jelezte, hogy a baloldali párt a háborúba sodródás politikáját folytatja.

Halász János kijelentette: nem engedik Brüsszelnek, hogy erőszakkal bevándorlóországot csináljon Magyarországból.

Bevándorlónként 8 millió forintot kellene fizetni, ha egy tagország nem hajlandó befogadni migránsokat.

„Úgy érzik a liberálisok, hogy mindent jobban tudnak, mint az emberek.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.